A szövetség javaslatcsomagja többek között áfacsökkentéssel, időalapú árazással, valamint a hálózat és az energiatárolás fejlesztésével tenné hatékonyabbá a rendszert.
A munkaadók nem örülnek Orbán Viktor múlt heti bejelentésének, ami alapján 2017-től a nagypéntek munkaszüneti nap lesz, mert szerintük GDP-ben mérhető veszteség éri majd a magyar gazdaságot, miközben a vállalkozóknak amúgy is van egy csomó bajuk. Valójában viszont nemzetközi példák alapján sem lehet megmondani, hogy milyen hatása lesz a plusz szabadnapnak, még az is lehet, hogy pozitív - írja az Index.
Nem örülnek a gyárosok annak, hogy Orbán Viktor szabadnapot hirdetett nagypéntekre. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint a magyar gazdaságra és a vállalkozásokra nagy nyomás hárul a nemzetközi versenytársak részéről, egy plusz munkaszüneti nap csökkenti a GDP-t, becslések szerint mintegy 0,3-0,4 százalékkal."Különösen rosszkor jönne ez az intézkedés az egyre általánosabbá és súlyosabbá váló munkaerőhiány miatt, hiszen így az éves munkaidőalap, mintegy fél százalékkal csökken" - írták.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) sem támogatja "a kizárólag vallási szempontból igazolható elgondolást, amely derült égből villámcsapásként, előzetes egyeztetés nélkül, tovább terheli az amúgy is nehéz helyzetben levő vállalkozásokat".
A szervezet szerint a munkaerőhiány mellett "a gazdaság és a vállalkozások hatékonysága nem nőtt jelentősen, valamint a közszféra karcsúsítása is megbicsaklott, így gazdaságilag nem megalapozott az ötlet". A VOSZ azt is kifogásolta, hogy nem kérdezték meg az embereket a döntés előtt, ugyanis "ha legalább őket megkérdezték volna, lehet, hogy a szenteste vagy szilveszter okán választottak volna inkább pihenőnapot."
És mennyi GDP-be fáj ez nekünk?
Az MGYOSZ a GDP 0,3-04 százalékának kiesését becsülve helyteleníti az intézkedést, ugyanakkor nemzetközi példák alapján inkább az látszik, hogy nagyon nehéz pontosan megmondani, hogy milyen hatása van egy plusz munkaszüneti napnak a gazdaságra.
Inkább úgy tűnik, hogy negatív, de mivel a GDP alakulása nagyon sok minden mástól is függ, és nem lehet az intézkedés után megmérni, hogy mi történt volna ugyanazzal a gazdasággal, ha nincs az intézkedés, a mérték nagyságának becslése elég problémás ügy.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Senki nem tudja igazán
Több okból is nehéz ilyesmit becsülni, például azért is volt ilyen óvatos a hivatalos számolgatás, mert sok irodai munkát úgy szervezhetnek meg ilyenkor, hogy egy kicsit keményebben dolgozzanak az extra szabadnap előtt, hogy azért ne nagyon térjenek el a betervezett teljesítménytől.
Sok esetben bizonyos szolgáltatások sem esnek vissza, például csak annyi történik, hogy aki amúgy is szervizbe vitte az autóját, egy nappal később viszi el.
A CEBR- kutatásból az a hatás is kijött, amit már említettünk, tehát hogy nem minden cégnek egyértelműen rossz, ha munkaszüneti nap van, hiszen a cégek 15 százalékának, például az éttermeknek és a kocsmáknak nő a forgalma a munkaszüneti napokon, viszont nagyjából a cégek 45 százalékának bevételkiesést okoz a dolog (a maradékról a tanulmány hozzáférhetőségének hiányában feltételezzük, hogy semleges hatással van rájuk a kieső nap). A céges éttermeknek viszont például kiesik a bevételük egy ilyen munkaszüneti nap miatt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







