A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,1%-kal haladta meg, az előző hónaphoz képest 1,3%-kal mérséklődött.

Módosult a jogszabály: ilyen nomád körülmények között táborozhatnak a jövőben a magyar gyerekek
Hatályba lépett a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkárságának javaslatai alapján megalkotott jogszabály, amelynek köszönhetően egyszerűbb körülmények között táborozhatnak Magyarországon a gyermekcsoportok - közölte az államtitkárság. A nyári gyermektáborokat szervezők munkáját korábban sok esetben életszerűtlen előírások nehezítették, ám a csütörtökön hatályba lépett, a gyermekek táboroztatásának közegészségügyi feltételeiről szóló 6/2025-ös BM rendelet új és egyszerűbb feltételekkel való táboroztatást tesz lehetővé.
A jogszabály megalkotása során a Belügyminisztérium az aktív Magyarországért felelős államtitkárság javaslatait is figyelembe vette, bizonyos előírások egyszerűsödésével a költségek és az adminisztratív terhek is csökkentek - tudatták. Az úgynevezett nomád táborhelyeken például könnyebbé vált az illemhelyek telepítése, már nem szükséges a keletkezett szennyvíz elszállítása, vagyis mobilvécék létesítésére sincs szükség, csupán az űrgödrök (latrinák) rendszeres földelését, fertőtlenítését, biológiai vagy kémiai semlegesítését kell biztosítani.
Kiemelték, hogy az étkezés szabályai is egyszerűsödtek: nomád táborozás során nem kell már külön főzősátort és speciális konyhai asztalokat létesíteni, de az ételkészítésben résztvevő gyermekeknek sem kell közegészségügyi minimumvizsgával, illetve egészségügyi kiskönyvvel rendelkezniük és nem előírás már az élelmiszerek és az edények elhelyezésére mosható, fertőtleníthető felületű munkaasztalok és tárolóeszközök biztosítása sem.
A nomád táborokon túl a bentlakásos gyermektáborok üzemeltetésére és kialakítására vonatkozó szabályok is módosultak, így például a betegszobaként kijelölt helyiség mindaddig használható szállás céljából, amíg nincs szükség egy beteg gyermek elkülönítésére, emellett az is könnyítés, hogy az idei szezontól hat helyett elég három héttel a táborozás megkezdése előtt bejelentést tenni a járási hivatalnak a tábor helyéről, időpontjáról és a résztvevők számáról - hangsúlyozta közleményében az államtitkárság.
Az új miniszteri rendelet két régi, egymást számos ponton átfedő és korszerűtlen jogszabályt, a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. NM rendeletet, továbbá az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. EüM-SZMM együttes rendeletet is hatályon kívül helyezett. Az új BM rendelet itt érhető el.

Állami ösztöndíj feltételei 2025-ben: kinek jár állami ösztöndíj és mikor szükséges a visszafizetése
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


