Hiába próbálkozott éveken át Ják az illegális szemétlerakó felszámolásával, végső megoldásként a HulladékRadar maradt. Végigkísértük a helyzetet, és megmutatjuk azt is, mi történt.
Fél milliárd forintból növelné a kormány a doktori képzésben részt vevő hallgatók számát a kormány a tegnap este megjelent kormányhatározat szerint.
500 millió forintból növelné a kormány a doktori képzéseken résztvevő hallgatók számát – szúrta ki a Telex a tegnap este megjelent kormányhatározatban. Ez alapján a kormány 50 százalékos kiegészítő támogatást adna azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek átvállalják a doktori képzésen résztvevők nyugdíjjárulákának a befizetését.
Emellett a támogatás azoknak a munkáltatóknak is jár, amelyek átvállalják az önköltséges doktori képzésen tanuló munkavállalójuk képzési díját.
A KSH adatai szerint egyébként a 2020-2021-es tanévben összesen 10 093-an tanultak doktori képzésben, amiből 2800-an voltak külföldiek. Ez a szám 1 év alatt kicsit nőtt, ugyanis a 2021-2022-es tanévben már 10 519-en voltak, amiből 3074-en voltak külföldiek.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








