A Yale egyetem jogi kara 36 év után először veszítette el vezető helyét a U.S. News & World Report rangsorában.
Szeptembertől komoly tanárhiány mellett indul az új tanév, ráadásul a kormánynak tavasszal nem sikerült megegyezni a pedagógusokkal a béremelésekről. Most a gimnazisták szerveznek tüntetést a Kossuth térre szeptember 2-ra és követelik, hogy javítsanak a magyar oktatás és a tanárok helyzetén – írja az Eduline.
A tavaszi tüntetés után újabb akcióra készül a a Diákok a Tanárokért csoport: szeptember 2-a péntekre több tízezres tiltakozást szerveznek a Kossuth térre. Ennek apropója, hogy a tanév komoly tanárhiánnyal indul, a diákszervezet szerint pedig nem történt javulás az oktatásban, miközben mindent meg kéne tenni, hogy több pedagógus legyen, a tananyagot átláthatóbbá és könnyebben tanulhatóvá kellene alakítani, az iskolákban pedig jobb körülményekre lenne szükség. A megmozdulás a Szent István-bazilika előtt kezdődik majd délután négykor, ahonnan a menet a Belügyminisztérium felé veszi az irányt.
Ugyan a tüntetést középiskolások szervezik, a csoport úgy tudja, a pedagógus-szakszervezetek is mozgósítani fogják a tanárokat a tiltakozásra. A Diákok a Tanárokért csoport arra is buzdít, hogy aki teheti, kockás ingben jelenjen meg az iskolai évnyitón, így ugyanis közös kiállással kezdődhet a tanév.
Te mennyit szánsz a tanévkezdésre?
A nyári szünet közepén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








