13 °C Budapest
A young student reaching to select a book from the top shelf in a public library.

Tömegével választják a fiatalok ezt a pályát: az alacsony fizetésekbe bele se gondolnak?

2021. június 18. 16:22

A gazdasági szakok mellett idén is bölcsészképzésekre jelentkezett a legtöbb felvételiző, több mind 17 ezren jelöltek meg ilyen alap- vagy mesterszakot. De vajon milyen fizetésekre számíthatnak pályakezdőként?

A diplomáspálya-követési rendszer (DPR) legfrissebb statisztikái alapján a bölcsészképzéseken tanulók több mint 36 százaléka már végzősként dolgozott - írja az Eduline. A 2017/18-as tanévben abszolvált hallgatók 2021-ben átlagosan bruttó 284 161 forintot kerestek. A legjobban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett hallgatók keresnek, bruttó átlagfizetésük meghaladhatja a 320 ezer forintot, a második helyen állnak azok, akik a Károli Gáspár Református Egyetemen végeztek, az ő fizetésük kicsivel több 300 ezer. A harmadik helyen a Debreceni Egyetem hallgatói állnak a 280 ezer forintos fizetéssel.

A bölcsészek átlagosan 60 nap alatt tudnak elhelyezkedni, a végzettek nagy része (egészen pontosan 78,5 százaléka) a versenyszférában talál munkát.

Tanárhiány és pedagógusfizetések

A sokat emlegetett tanárhiány mellett nem meglepő, hogy a pedagógusképzések friss diplomásainak több mint 88 százaléka a saját szakmájában tud elhelyezkedni. A fizetés viszont kifejezetten alacsony: a bruttó átlagkereset 226 077 forint, de még a legmagasabb fizetéssel rendelkezők keresete sem éri el a 250 ezer forintot (a kezdő pedagógusok bére ennél is alacsonyabb, a különbség oka, hogy a pályakövetési statisztikákban azok is szerepelnek, akik más területen helyezkedtek el). A tanároknál kevesebbet csak a művészetközvetítés képzési területen diplomázók keresnek: bruttó 212 830 forintot.

Melyik munkakörben lehet a legtöbbet keresni?

A kutatás kitér arra is, hogy a különböző munkakörökben mennyit keresnek a bölcsészek - az ún. "magasan képzett ügyintézőként" dolgozók átlagosan bruttó 453 990 forintot kaphatnak havonta, míg a kereskedelmi és értékesítési ügyintézők, ügynökök 380 857 forintos havi fizetéssel kalkulálhatnak. Az ügyfélkapcsolati területen dolgozók 380 176 forintos átlagfizetésre számíthatnak, az irodai, ügyviteli feladatokat ellátók 373 708 forintosra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem