21 °C Budapest

Újabb pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok?

2017. november 3. 10:00

Két kormányrendeletet adtak ki, amelyek rendezik, mennyi pénzt kapnak még idén a nyugdíjasok - írja az Adózóna.

Mivel az infláció nyugdíjasokra átszámított része 2,4 százalékos, idén januárban viszont csak 1,6 százalékkal emelték a nyugdíjakat, a különbséget novemberben  fizetik ki, egy összegben.

A szabály szerint ha a különbség 1 százalékpontnál kisebb, egyösszegű nyugdíjkiegészítés jár. Így minden nyugdíjas a novemberi ellátásának 9,6 százalékát megkapja pluszban.

A nyugdíjprémium összegét úgy kapjuk meg, hogy a GDP növekedésének várhatóan 4,1 százalékos mértékéből kivonnak 3,5 százalékpontot, így 0,6-et mindenki megszorozhat a saját nyugdíjának negyedével, de maximum 20 ezer forinttal.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem