Október 26-tól november harmadik hetéig több ütemben dolgoznak az autópályákon, több csomópontnál is korlátozásokra kell készülni.
Rájár a rúd Szilágyi Istvánra és feleségére Humenyánszky Jolánra. Nem elég, hogy egy 30 milliós hitel miatt a bank viszi el a nyugdíjuk jelentős részét, még unokájuk is külföldre költözik, Brüsszelbe. Mutatjuk, hogy élik túl a mindennapokat.
Az ország Lópici Gáspárja és felesége Humenyánszky Jolika nincsenek jó helyzetben. A férfinek 104 ezer forint a nyugdíja, a nőnek pedig 94 ezer, ám Jolika szerint "ennek nagy részét elviszi a bank". A házaspár akkor került hitelcsapdába, amikor nem tudták törleszteni 30 milliós hitelüket, melyet romos házuk felújítására vettek fel - írja az e heti Story magazin.
Az, hogy a házaspár nem nyomorog, a lap szerint a következő szerencsés körülményeknek köszönhető:
- szomszédaik, ismerőseik segítik őket;
- az önkormányzat kitakaríttatta az udvarukat, tűzifát vittek nekik és kaptak tyúkokat;
- a házuktól pár lépésre lévő étteremből minden délután kapnak három adag ételt (mivel fiuk is velük él).
Nem ez ugyanakkor az egyetlen nehézség az életükben. Egyetlen unokájuk édesanyja élettársával Brüsszelbe költözik, így a nyarat követően ritkán fogják csak látni. Ezzel a problémával Szilágyi István és családja nincs egyedül. Korábban foglalkoztunk vele, hogy milyen hatással van a külföldi munkavállalás a magyar családokra.
- mondta el lapunknak Molnár Józsefné Gizella arról, hogy milyen érzés, hogy az unokája és egy gyermeke is külföldön él.
- mondja. Beszéltünk viszont egy szemrehányó nagymamával is, aki elmondta, hogy
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondja. A bajor szünetekben ugyanis ő és a férje szokott a gyerekekre vigyázni. "Voltak itt télen, tavasszal is, és júliusban is jönnek, sőt, egészen őszig velünk maradnak az unokák" - mondja. A másik két gyereke Magyarországon él, úgy fogalmaz, ők iszonyúan leterheltek, elfoglaltak.
- mondja. Arra a kérdésre, hogy hogyan élte meg a visszatérést és mi a véleménye a dologról, azt válaszolja:
- mondja.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







