A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt.
2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári (ÖNYP) megtakarítást immár lakáscélra és szabad felhasználású jelzáloghitelek törlesztésére is fel lehet majd használni. A money.hu szakértője megnézte, hogy mikor érdemes egyáltalán előtörlesztésben gondolkodni.
Akkor éri meg betörleszteni az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást, ha a lakáshitelünk törlesztése többe kerülne, mint amekkora hozamot az önkéntes pénztárban el tudnánk érni. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításból történő törlesztés esetén azonban több dologra is érdemes odafigyelnünk.
„A nyugdíjpénztárnak nem fix a kamata, és bár a múltbéli hozamok jól alakultak, ez a jövőre nézve nem jelent garanciát. Lakáshitelek esetében pedig nem mindegy, hogy mekkora a kamatperiódus: 5 év, 10 év vagy végig fix. Ugyanis hacsak nincs végig fixálva, a kamat futamidő közben változhat. Az annak idején 4%-on felvett hitel kamata így most 6% körül lenne. Ez apró különbségnek tűnik, mégis többmilliós eltérést jelent a gyakorlatban” – mondta el Korponai Levente, a money.hu vezetője.
Törlesztés tekintetében még azt is érdemes figyelembe venni, hogy a ma felvehető lakáshitelek úgynevezett annuitásos hitelek, vagyis a tartozást egyforma nagyságú havi törlesztőrészletekre osztják fel. A kamatot mindig a fennálló tőketartozásra kell kifizetni, így belátható, hogy eleinte a törlesztőnek magasabb része megy el a kamatra, majd, ahogy fogy a tartozás, úgy csökken a kamatrész aránya is. Emiatt tűnhet úgy, hogy régóta fizetjük a hitelünket, de tartozásunk alig csökken
– tette hozzá a szakértő
Minél hamarabb törlesztjük a tőketartozást, annál több jövőbeni kamatot spórolunk meg. Ezzel a bankok is tisztában vannak, éppen ezért az előtörlesztés nem ingyenes. Jellemzően az előtörlesztett tőke 1-2%-át számítják fel díjként a hitelintézetek, valamint a korábbi kedvezményeket, elengedett díjakat is visszafizettethetik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye alapján előfinanszírozás esetén az elő- illetve végtörlesztést a pénztár közvetlenül utalja a hitelnyújtó bank számlájára, csökkentve az adminisztrációt és elkerülve a megelőlegezés terhét a pénztártag számára.
Ebben az esetben igazolni kell a hitelszerződésben megkövetelt feltételeknek való megfelelést az elő- vagy végtörlesztés szempontjából. Emellett az ügyfél utófinanszírozás címén is kérheti a kifizetést, amihez a törlesztést igazoló bankszámlakivonatra és a hitelszerződés bemutatására van szükség
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








