21 °C Budapest
Worried senior couple sitting in the living room and looking over bills.

Lehangoló hírt kaptak a magyar idősek: ennyit a tisztességes nyugdíjemelésről?

2023. május 9. 16:02

Meglehetősen kilátástalan helyzetben vannak a magyar nyugdíjasok, miután immár nem túlzás azt mondani, hogy a száguldó, és eddig csak nagyon lassan csökkenő infláció szabályosan felzabálta mind az év elején adott nyugdíjemelést, mind pedig a plusz juttatásként a kormány által három éve újra adott 13. havi nyugdíjat is. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint fontolóra kell venni egy évközi kompenzációt is, mert sajnos a drágulás várhatóan nem találkozik a kormány elképzeléseivel 2023-ban.

A napokban jelent meg Magyarország legújabb konvergenciaprogramja, amely összefoglalóan mutatja be a kormány legfrissebb gazdasági feltételezéseit. A dokumentumból az is kiderül, 2024-ben mekkora nyugdíjemelésre számíthatnak az idősek. A kormány továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy idén 15 százalékos lesz az éves infláció, holott az elemzők immár inkább 20 százalékot közelítő drágulásra számítanak.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke szerint minimum 5 százalékos, visszamenőleges, évközi nyugdíjemelésre van szükség, erről tegnap lapunk is beszámolt. Az emelés mértéke az éves inflációtól függ: a kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, és ehhez is igazította a januári, kötelező emelést is, ezzel szemben az elemzők már úgy számolnak, hogy a valós infláció 18-20 százalék körül lesz az év egészét tekintve. Juhász László elnök erről április közepén levelet is írt a kormánynak, erre azonban mindeddig nem kapott választ.

Mennyi kellene pontosan?

Az öt százalék a minimum, amekkora emelésre most szükség lenne, és erre mind forrás, mind pedig más technikai feltétel is adott - ezzel magyarázta Juhász László elnök a Pénzcentrumnak, miért fordult a kormányhoz sürgető levéllel. Hozzátette, hogy az inflációt közismerten máshogyan kell számolni a nyugdíjasok esetében, mint azoknál, akik még aktívak a munkaerőpiacon.

Lehet, hogy a "normál" infláció nincs 27 százalék, de azért azt is látni kell, hogy bizony a köznapi értelemben vett áremelkedés sem csökken olyan mértékben, mint ahogy azzal a kormány számolt. A nyugdíjasoknál pedig azért kell nagyobb kulccsal számolni, mert ők nagyobb kiadásokkal számolnak, sokuknak kell például rendszeresen gyógyszert beszerezniük, több lehet a rezsikiadásuk is, és ezek a tételek mind dobnak ezen a helyzeten, vagyis más összetételű a vásárlói kosaruk is. Egyáltalán nem lenne ördögtől való az évközi, rendkívüli emelés, mert már korábban is volt rá példa. A forrásra pedig nekünk az a javaslatunk van, hogy a durván megemelkedett árak miatt befolyó nagyobb áfából lehetne erre a célra átcsoportosítani, és ez máris segíthetne a nyugdíjemelésben is

- mondta lapunknak az elnök.

Eltűnt a nyugdíjasok pénze

Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója is osztja azt a véleményt, hogy bár valóban kaptak a nyugdíjasok emelést, és ott a 13. havi nyugdíj: a brutális infláció mára mindkettőt felemésztette.

Ez papíron abból adódik, hogy az idei év elején volt egy 15%-os emelés, valamint a 13. havi nyugdíj egy egyszeri idei 8,3%-os emeléssel ér fel. Ezek együttesen jól látható módon elmaradnak a nyugdíjasokat sújtó 27%-os mértékű infláció mellett. A gyakorlatban pedig ez úgy valósul meg, hogy az árak emelkedési ütemét egyszerűen képtelen volt lekövetni még a nyugdíjak értéke, vagyis minden hónapban (ha az adott nyugdíjas nem változtatott a fogyasztói szokásain) egyszerűen korábban elfogy az időskorúak pénze, és nem tartott ki a hónap végéig, vagy nem tudtak annyit félretenni, amennyit korábban megszoktak. A nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok számára pedig a februárban kézhez kapott 13. havi nyugdíj volt az az összeg, amihez hozzá tudtak nyúlni (ha nem volt korábbról nekik megtakarításuk), ám ezt az elmúlt hónapok során a többség feltehetően a szűkös anyagi lehetőségei miatt ezt a kvázi tartalékot is felélte, felélhette

- mondta lapunknak Csiki Gergely.

Novembernél előbb kellhet a kompenzáció?

Csiki Gergely kifejtette azt is, hogy a törvény betűje szerint novemberben érkezne kompenzáció, ennek mértéke azonban sok mindentől függhet.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A törvényi előírások szerint a kormány az augusztusi inflációs adatok alapján novemberben utalhat a nyugdíjasoknak kompenzációt, ennek a mértékét azonban maga dönti el, de sokszor az időzítésben is eltér ettől az időponttól (lásd a tavaly nyári utalást). Ha azt feltételezzük, hogy a kormány ilyenkor a tapasztalatok szerint abból indul ki, hogy mekkora lehet az egész évben az átlagos infláció, és elfogadjuk a Magyar Nemzeti Bank közgazdászainak, valamint más elemzőknek az előrejelzéseit, akkor akár 19-20%-os inflációt is feltételezhetünk idén. Ez alapján pedig a januárban megvalósult 15%-os emelés és a 19-20%-os inflációs ütem közötti különbségből adódhat egy 4-5%-os pótlólagos egyszeri nyugdíjkompenzáció az év folyamán.

Csiki Gergely szerint azonban ettől még nem köszönt be a békesség: ezt is lehet, hogy kevésnek találhatják a szépkorúak, és talán nem is minden alap nélkül.

A hónapról hónapra nehezen megélő nyugdíjasok nyilván ezt is kevésnek találhatják, jogosan, és azt is felróhatják, hogy ezzel hónapokon át gyakorlatilag hitelezik az államot és ők javítják a bajban lévő költségvetés helyzetét. Azt viszont látni kell, hogy minden 1 százalékpontos nyugdíjemelés ma már 55 milliárd forintos plusz kiadást jelent az államnak, amelynek költségvetése jelenleg nincs jó helyzetben, ezért nagyon fognia kell a gyeplőt

- tette hozzá az elemző.

Minden az infláción múlik, de ebben sincs egyetértés

A Portfolio lapigazgatója rámutatott arra is, hogy azt még így is nagyon nehéz megmondani, hogy annak érdekében, hogy mindenki a lehető legjobban járjon, mégis mekkora emelésre lenne szükség.

Nehéz a kérdés egzakt megválaszolása, mert ez nyilván az egyes nyugdíjasok egyéni jövedelmi helyzetétől függ. A legszegényebb időskorúak vannak a legnehezebb helyzetben, hiszen az egységes nyugdíjemelés az ő esetükben összegben kis tételt jelent. Ezért beszél sok szakértő a differenciált nyugdíjemelésről, amely tekintettel van szociális szempontokra is, vagy a jövőre várható nyugdíjprémium összegét (ami 25-30 milliárd forint között lehet) a leginkább rászorulók között osztanák meg. Ha a törvényi keretekből indulunk ki, akkor érdemes a jövőre várható infláció mértékéből kiindulni. A jegybank márciusban 3-5%-ot jelzett előre, az elemzők 5,3%-ot mondanak, míg a kormány hivatalosan 6%-ot vár. Ezért a jövő évi emelés mértékét a kormány várhatóan 6% körül fogja meghatározni és a nyugdíjasok csak reménykedhetnek abban, hogy mindeközben a vártnál gyorsabb legyen az infláció csökkenése jövőre

- mondta lapunknak adott válaszában Csiki Gergely.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?