Már hivatalos a 6 százalékos januári nyugdíjemelés, azonban Farkas András nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjak reálértékének megőrzése több sebből vérzik.
Az elmúlt négy évben közel 130 ezer nő élt a 40 év utáni kedvezményes nyugdíjazás lehetőségével, és az eddigi adatokból az látszik, az éves igény 25-29 ezer új jogosultra állt be - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszul.
Schmuck Erzsébet LMP-s országgyűlési képviselő azt firtatta, hányan éltek eddig a nők 40 év utáni kedvezményes nyugdíjazásának lehetőségével, és ez mekkora forrásokat igényelt az egyes években.
Rétvári Bence a parlament honlapján közzétett válaszában 2011-2014 között évenkénti bontásban részletezte a kedvezményes jogosultságot igénylők számát. Eszerint 2011-ben 48 174-an, 2012-ben 29 283-an, 2013-ban 25 021-an, 2014-ben 27 127-an éltek a lehetőséggel. Összesen 129 605 nő vette igénybe a kedvezményes nyugdíjazás lehetőségét.
Jelezte: 2011-ben az előrehozott öregségi nyugdíjak soron belül tervezték az előirányzatot, s a nők 40 évi jogosultsági nyugdíjkiadásai 26 267,2 millió forintot tettek ki. 2012-ben a teljesítés 105 138,3 millió forint, az előirányzat 60 698,4 millió forint, 2013-ban a teljesítés 135 756,7 millió forint, az előirányzat 133 684,9 millió forint volt. 2014-ben az előzetes adatok a pénzforgalmi jelentés alapján 164 038,1 millió forint volt a teljesülés, az előirányzat 161 908,9 millió forintban került meghatározásra. A 2015. évi törvényi előirányzat 185 208,5 millió forintot rögzít - közölte Rétvári Bence.
Az államtitkár szerint az adatokból az látszik, hogy az első évi felfutás után az éves igény 25-29 ezer fő közötti új jogosultra állt be. A kiadások évenkénti összege már tartalmazza az előző évek nyugdíjemelésének hatását is, ennek beszámításával az évenkénti kiadási többlet 20-30 milliárd forint között becsülhető - mutatott rá.

Váratlan dolog derült ki a decemberi nyugdíjakról: majdnem másfél hónapig nem kapnak pénzt az idősek
Decemberben a megszokottakhoz képest több mint egy héttel korábban jön a nyugdíj, viszont a következő kifizetés csak január 12-én lesz.

Rájár a rúd a magyar nyugdíjasokra: hiába csökkent 10% alá az infláció, a boltokban nagyot nézhetnek
A megszokott módon novemberben is tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül vizsgáltuk meg, mennyi ételre futotta az átlagnyugdíjból régen és most.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Androidos telefonokat most kell frissíteni – súlyos hibát szüntetnek meg
- A nyugdíjguru szerint az idén 60 milliárdot spóroltak a nyugdíjasokon
- Régen látott jelenség bukkant fel a Balatonnál és a Velencei-tavon
- Jó hír jött a villanyszámláról
- "Keeeviiiin!!!" - Kiderült, melyik tévé adja idén karácsonykor
- Időjárás - Megrázza szakállát a Mikulás, de nem mindenhol
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


