A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
Körülbelül három hete kampányolnak intenzíven a magánnyugdíjpénztárak a tagoknál, de máris 60 százalék fölött van a tagdíjfizetők aránya, így van esélyük arra, hogy megússzák a kényszerű végelszámolást - írta a Világgazdaság.
A magánnyugdíjpénztáraknál a lap érdeklődésére elmondták: az elmúlt két-három hétben sikeresen mozgósították tagjaikat, napokon belül meglehet a 70 százalékos tagdíjfizetési arány.
A Horizontnál a tagság 67 százaléka már befizette a teljes egyéves tagdíjat, a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál is 60 százalék fölött van az arány, a Szövetségnél a hét elején összesítették az adatokat, akkor 55 százalék körül álltak.
A négy hazai magánnyugdíjpénztár közül az MKB nem közölt a lappal friss adatokat, ez volt az egyetlen pénztár amelynél korábban is volt kötelező tagdíj, ezt 2013-ban és 2014-ben a tagok több mint 30 százaléka fizette be.
A lap emlékeztet arra: törvény kimondja, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak tagjainak legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat, el kell rendelni az intézmény végelszámolását.
Először októberben vizsgálja majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeket az adatokat, az első hónap, amikorra meg kell lennie a 70 százaléknak április lesz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A megmaradt mintegy 60 ezer pénztártag számláján tavaly szeptember végén több mint 205 milliárd forint volt. Ha egy pénztárat bezárnak, a tagok vagy átmennek egy másik intézménybe, vagy az államhoz kerül a vagyonuk nagy része, csak a tagdíjkiegészítést és a reálhozamot tarthatják meg.
A kasszák azt javasolják a tagoknak: ha nem kívánják fizetni a tagdíjakat, lépjenek inkább vissza az egypilléres rendszerbe, passzivitásukkal ne veszélyeztessék a többiek megtakarítását. Eddig azonban csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, pénztáranként 10-15 visszalépőről tudnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







