2020. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Újabb részlet derült ki a Vajna-hagyatékról: ez is Tímeáé lehet


Egy alaphangon 40 miliós luxusautót is örökölt Andy Vajna özvegye. A Mercedest a néhai producer egyik cége lízingeli: a kocsit nem sokkal Vajna halála után vették meg. Vajna Tímea a hagyatéki eljárás végéig nem kapja meg a kocsit.

Újabb vagyonelemre bukkantak Andy Vajna örökségéből, amelyhez - más javakkal együtt - nem férhet hozzá a hagyatéki eljárás végéig örököse, Vajna Tímea. A januárban elhunyt producer hagyatékához tartozik ugyanis egy Mercedes-Benz S-osztályos luxusautó is, amelyet a néhai Vajna egyik főcége, a vagyonkezeléssel foglalkozó AV Investments Kft. lízingel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara adatai alapján egy 4 ezer köbcentis, 8 hengeres és 469 lóerős motorral szerelt S560-as Mercedesről van szó - írja a 24.hu. A modell alapára extrák nélkül 40 millió forint körül van.

A portál szerint azt nem tudni, hogy az autót jelenleg használja-e valaki, de a közjegyzői kamara nyilvántartása szerint a lízingügyletet idén február 7-én jegyezték be, vagyis bő két héttel Andy Vajna január 20-i halála után. Tehát előfordulhat, hogy az AV Investments Kft. vezetői nem sokkal Vajna halála után szerezték be a nagyértékű luxusautót.

Fogynak Timi tartalékai

Ahogy ehhez a kocsihoz, a többi vagyonelemhez sem férhet hozzá egyelőre a néhai filmmogul özvegye, pedig Timinek elkell a pénz. Nemrég vallott róla, hogy már a bútorokat is el kell adogatnia, hogy biztosítani tudja a megélhetését. Nyaralni is csak bartelezve tudott elmenni, legalábbis azt mondta, hogy a görögországi luxushotelnél kedvezményt kapott, amiért Instagramon reklámozta őket.

Vajna Tímea saját bevallása szerint nagyon nehéz anyagi helyzetben van.

Arról már itt a Pénzcentrumon is írtunk, hogy árulja Lamborghinijét; ahogy arról is beszámoltunk, hogy már, hogy egy luxusnyaralóhelyen is csak azért tudott néhány napot eltölteni, mert hatalmas kedvezményeket kapott a szállásra. A friss riportban azt is mondja: "vagy a házban maradok vagy az utcára megyek kb."

... anyagilag most elég rossz helyzetben állok, és el kellett adni ezt a nagyon szép zongorát is

- erősítette meg az interjúban Vajna Tímea, aki a közös házuk nagybecsben tartott hangszeréről nyilatkozott így.

 

 

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.