28 °C Budapest

Játékszenvedélyéről vallott Majka: "Egy raklap pénzt buktam"

2017. november 2. 16:39

Az 50 milliós játszma műsorvezetője, a hazai zenei élet egyik legismertebb alakja bevallotta, szenvedélyes pókerjátékos. Elmondása szerint odafigyel arra, mennyi pénzt visz magával a kaszinóba, de veszített már sok pénzt.

Majoros Péter (Majka) elmondása szerint mindig érdeklődött a kártyajátékok iránt, számára a póker nemcsak pénzszerzési lehetőség, de kikapcsolódás is, amikor találkozik olyan emberekkel is, akikkel csak ritkán van lehetősége. Idén a Budapest Poker Openen is asztalhoz ül, és sok millió lesz a tét. Nem tartja szerencsejáték-függőnek magát, igaz bevallotta, legutóbb sok pénzt veszített.

Bár legutóbb buktam egy raklap pénzt, mégis úgy mentem haza, hogy elképesztően élvezem a versenyzést. Mindig annyi pénzzel kell eljönni, hogy ne érezd túlságosan a hiányát. Ha összeget kell mondanom, akkor 50 ezer forint az, ami a legkisebb tét egy ilyen játék során. Nem félek a függőségtől, hiszen sosem tudnám az összes pénzem eljátszani, főleg pókeren nem"

- mondta a hot! magazinnak a TV2 sztárja.

Ha Majka nem is szenved függőségben, magyarok tízezreit érinti a szerencsejáték-függőség. Sokan persze nem vallják be, nem tudnak a betegségükről, és egészen addig nem is vesznek róla tudomást, amíg nagy baj nem történik.

Az elmúlt néhány évben segítséget kérő játékosok zömében 20-40 éves férfiak, akik leggyakrabban szelvény, internetes alapú sportfogadás, vagy online kaszinók rabjai. Igen magas azonban a látencia, mivel sokuk sikerrel fedi el a problémát. Mivel az ilyen helyzetben lévő betegek nem szembesülnek szenvedélyük negatív következményeivel, motiválatlanok maradnak a változtatásra"

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Fazekas Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai konzulense.

Hozott némi változást a kaszinók bezárása és a játékgépek kitiltása, de csak egy szűk rétegnél, főleg azoknál, akik a kocsmában dobálták a pénzt a játékgépbe. Ebben a rétegben magas volt a problémás alkoholfogyasztók aránya, a gépek kitiltásával a játék sokuk életéből kikopott és "csak" az alkohol maradt. A szakemberek szerint azonban nem oldotta meg a problémát a törvényi változás, csak másban tárgyiasul a függőség. Ugyan szórakozóhelyeken és kocsmákban már nincsenek játékgépek, de az online kaszinót mindenki a zsebében hordhatja, és a lottózók bevétele is szépen ível felfelé. Tény, hogy a szerencsejáték-függőség karriereket, életeket, és családokat tett tönkre.

Csak amennyinél nem érzek hiányt

Majka elmondása szerint nála a szerencsejáték nem okozhat problémát, és csak annyit visz egy-egy versenyre, aminek nem érezné a hiányát. Így igazán nagyot bukni sem tud. Nem tagadja, fontosak számára az anyagiak, ugyanakkor elmondása szerint nála az első helyen a család áll, nekik építi a birodalmát

Még tíz év van bennem, addig szeretném csinálni ezt az életvitelt. Három részre kell szakadnom: meg kell felelnem rapperként, műsorvezetőként és édesapaként, de nagyon igyekszem. Szerintem annyit vagyok velük, amennyit kell. Hajni egyébként is megőrülne, ha állandóan otthon ülnék"

- mondta a rapper.

Nehéz elképzelni, hogy tíz év múlva a még épphogy 50 éves Majka visszavonul és otthon üldögél. Ha szakít is majd jelenlegi életvitelével, valószínű, hogy továbbra is ezer dolgot csinál majd. Ha viszont úgy tervei, hogy akkor már csak a kedvteléseinek és a családjának szeretne élni, és nem akar pénzkereséssel foglalkozni, valóban most kell okosan gazdálkodnia.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az anyagi függetlenség egyik legjobb eszköze a befektetés. Annak, aki most szeretné befektetni a pénzét, nincs egyszerű dolga, a világgazdaságon lassan túlfűtöttség jelei mutatkoznak, így meglehetősen drágán lehet hozamra szert tenni. Hiszen minél drágábbak a részvények, annál nehezebb hozamot realizálni a velük való kereskedéssel.

A saját portfólió összeállításához tisztában kell lenni azzal, hogy mik a céljaink, fel kell mérnünk a saját kockázatvállalási hajlandóságunkat és persze azt is, mégis milyen időtávban gondolkozunk, hiszen mindez nagyban befolyásolhatja befektetési stratégiánkat.

Sok magyar azonban nem hogy a korai visszavonulásában bízik, hanem inkább arra számít, hogy még nyugdíjasként is dolgoznia kell majd ahhoz, hogy megéljen. Egy idei felmérés szerint a magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre öregkorára, a 36-40 évesek 67 százaléka nem rendelkezik semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással. Még azok között is, akik jövedelmükből minden hónapban meg tudnak takarítani kisebb-nagyobb összeget, 25 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem tesznek félre nyugdíjas éveikre.

A megkérdezettek közel fele úgy érzi, hogy nehezen igazodik ki a különböző nyugdíjcélú megtakarítások között, a legbizonytalanabb éppen a nyugdíj előtt álló 56-60 éves korosztály. A válaszadók 42 százaléka azzal sincs tisztában, hogy évi 20 százalék adójóváírást igényelhet vissza nyugdíj-megtakarításának befizetései után. Aki nem indít nyugdíjcélú megtakarítást, az a megtakarítási formától függően évi 130 -150 ezer, de együttesen maximum 280 ezer forintos adójóváírástól is elesik, mellyel az állam hozzájárul a nyugdíjbiztosításokhoz és a további nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez.

Annak, aki tájékozódik a nyugdíjcélú megtakarítások lehetőségéről, és már korán elkezd félretenni, annál nem áll fenn a veszélye, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is dolgoznia kelljen.

Címlapkép:MTI

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 27. 09:46
Egy új beszélgetős műsort és két új, népszerű műsorvezetőt jelentett be az ATV.
Bankmonitor  |  2024. május 27. 08:25
A CSOK Plusz egy igen kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitel, ráadásul mé...
Holdblog  |  2024. május 27. 07:27
Egyre nagyobb szeletet szakítanak ki maguknak a kínai cégek a nyári Európa-bajnokság szponzori listá...
Kiszámoló  |  2024. május 26. 16:12
Minden tőzsdei befektető az amerikai kamatvágást várja, de egyre valószínűbb, hogy a nyáron sem lesz...
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 27. hétfő
Hella
22. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm