2019. szeptember 23. hétfő Tekla

Itt a vádemelés Kozsó teaháza ellen: 3 évig lopták az áramot


Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség egy belvárosi teaház ellen, amelyet bár nem neveztek meg, a nyilvánosságra hozott adatok alapján az énekes Kozsóhoz köthető Zöld Teknős Barlangjáról lehet szó, ami ellen 2016-ban indult eljárás víz- és áramlopás miatt. Akkor az énekest egykori üzletvezetője jelentette fel, de Kozsó azóta szülei nevére íratta a teaházat, így hivatalosan már nincs köze hozzá.

Nagyobb értékű lopás és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás miatt emelt vádat az ügyészség a belvárosi teaház ellen. A vád szerint a helyet üzemeltető cég rávett egy ismeretlen személyt, hogy eltávolítsa a villanyóra plombáját, visszatekerje a számlálót, majd hamis zárpecsétet szereljen rá vissza - írja a 444.hu. 

A vádlott nem jelentette be a mérőóra állását, az éves leolvasás idején pedig nem biztosította az ellenőrzés lehetőségét az ügyészség szerint. Így 2013 és 2016 áprilisa közt 1,75 millió forintos kárt okozott a szolgáltatónak, amiből csak 25 ezer forintot térített meg. Amennyiben beismeri bűnösségét, és lemond a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról, akkor az ügyészség 1 év 4 hónap 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést fog kérni a bíróságtól.

KIHÚZNA A BAJBÓL 300 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 6 544 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 11,73 %), de nem sokkal marad el ettől az OTP 7 781 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és a Provident konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ez már a válság szele: az autóipar után újabb szektorokra terjedhet át a létszámstop
"Nem lehet azt prognosztizálni most, hogy ez a válság hasonló lesz, mint a 2008-as volt, de lesz." Interjú


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos