A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban.
Jól teljesítettek az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak az első negyedévben, ami a vagyongyarapodást illeti - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség). A szervezethez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona éves szinten 5 százalékkal 1381 milliárd forintra nőtt és a tavalyi év gyenge zárása után az első negyedévben újra jelentős, 3,65 százalékos hozamot értek el. Az érintett - 2,1 százalékos vagyongyarapodást elérő - egészségpénztárak pedig 12,2 milliárd forint értékben finanszírozták a tagok által 2,3 millió alkalommal igénybe vett szolgáltatásokat. A munkáltatói befizetések az adószabályok változása miatt mindkét pénztártípusnál drasztikusan - 31, illetve 61 százalékkal - csökkentek.
Ugyanakkor az állami támogatást - évente 20 százalékos adóvisszatérítést - biztosító egyéni befizetések az a nyugdíjpénztáraknál szinten maradtak, az egészségpénztáraknál pedig jelentősen, 18 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A legfontosabb mutatók alapján jól szerepeltek az idei első negyedévben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (Pénztárszövetség) együttműködő pénztárak, de a munkáltatói hozzájárulások kedvezőtlenül alakultak - közölte a szervezet.
Közel az 1400 milliárdhoz
A Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona a negyedév végén 1381 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 5 százalékos növekedésnek felel meg.
- mondta dr. Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke. Az ÖPOSZ-szal együttműködő egészségpénztárak a vagyonukat 2,1 százalékkal 52,6 milliárd forintra növelték, a tagok száma pedig 1 százalékkal 900 ezerre emelkedett.
- fogalmazott a Pénztárszövetség elnöke.
Zuhanás a munkáltatói befizetéseknél
A jó eredményeket árnyalja, hogy az cafeteriarendszer átalakítása és az új adószabályok miatt a munkáltatói befizetések drasztikusan csökkentek, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál éves összevetésben 31 százalékkal 6,5 milliárd forintra, az egészségpénztáraknál pedig 63 százalékkal 1,3 milliárd forintra.
Az állami támogatással, azaz az évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adókedvezménnyel támogatott egyéni befizetések az önkéntes nyugdíjkasszáknál 14,8 milliárd forintra rúgtak, ami lényegében stagnálást jelent éves szinten. Az egészségpénztáraknál viszont - ezzel részben ellensúlyozva a munkaadói befizetések visszaszorulását - 17 százalékkal 6 milliárd forintra nőttek. Az egyéni befizetéseknél látható növekedés azt mutatja, hogy a pénztártagok továbbra is bíznak a pénztárakban
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- emelte ki dr. Kravalik Gábor. Árnyalja a képet, hogy számos munkáltató tavaly év végére hozta előre idei befizetéseinek egy részét, más munkaadók pedig a megszokottnál hosszabban, akár tavasz közepéig is elodázták a döntést a cafeteria juttatások vonatkozásában. Emellett a munkáltatói aktivitást figyelve a pénztártagok is kivártak. Ezt a jelenséget az egyes pénztáraknál már hozzáférhető negyedik havi adatok is alátámasztják: áprilisban az egyéni befizetések és a munkáltatói átvállalások is növekedtek, bár vélhetően ez sem fordította meg az első negyedévben megfigyelhető főbb trendeket.
A Pénztárszövetség elemzése szerint a munkáltatói befizetések annak ellenére csökkentek jelentősen, hogy azok továbbra is az egyik legkedvezőbb alkalmazottaknak adható béren kívüli juttatásnak számítanak. A munkáltatói hozzájárulás után ugyanis a tagok is igénybe vehetik az adójóváírást. Ennek eredményeként 100 forintonként közel 10 forinttal több jut az alkalmazottaknak a pénztári takarékoskodáshoz adott hozzájárulással, mintha ugyanazt bérként adná oda nekik az adott munkáltató.
Abban, hogy a pénztárak segítségével minél többen és akár már pályakezdő kortól takarékoskodjanak az egészségük megőrzése és a nyugdíjas évek biztos anyagi hátterének megteremtése érdekében a munkaadók szerepe kiemelkedő lenne. A múlt évben készült felmérésünk szerint az embereknek komoly igénye is van a munkáltatói segítségre. A munkavállalók túlnyomó része, 70 százaléka lényegesnek mondta, hogy munkáltatójuk hozzájáruljon a takarékoskodásukhoz.
Még mindig az egyik legjobb alternatívát jelentik a pénztárak
Dr. Kravalik Gábor azt is elmondta, hogy a pénztárak teljesítménye alapján továbbra is az egyik legjobb alternatívát kínálják a pénztárak az önfinanszírozási megoldások között. A Pénztárszövetség reméli, hogy a munkáltatók felismerik a pénztári hozzájárulásban rejlő lehetőséget és ezzel számos munkáltató számára megnyitják az utat a pénztári takarékoskodás felé.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot