Hihetetlen, de igaz: a legtöbb magyarnak sikerült tavaly félretennie

Hihetetlen, de igaz: a legtöbb magyarnak sikerült tavaly félretennie

2022. július 12. 18:30

A magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben szemben a megelőző évi 67 százalékkal. Nőtt azok aránya is (10-ről 17 százalékra), akik számottevő, vagy kifejezetten jelentős összeget tudtak megspórolni - derül ki a KANTAR kutatásából, amely a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült.

A Kantar piackutató kilenc olyan országban vizsgálta a lakosság szubjektív pénzügyi helyzetét, ahol az IPF jelen van. A felmérésben Magyarország mellett Csehország, Lengyelország, Lettország, Észtország, Litvánia, Románia, Ausztrália és Mexikó vett részt.

A felmérésből kiderült, hogy 2020-hoz képest jelentősen javult a megkérdezettek megtakarítási képessége: míg az első járvány-sújtotta évben a válaszadók mindössze 10 százaléka állította, hogy havi szinten nagy, vagy számottevő összeget tudott megtakarítani, addig 2021-ben ez az arány 17 százalékra ugrott. 61 százalék vallotta azt, hogy egy kis összeget képes megtakarítani minden hó végén. A vizsgált európai országok közül a csehek és az észtek állnak a legjobban anyagilag a saját bevallásuk szerint: előbbiek közül minden második, utóbbiak közül minden harmadik tudott számottevő vagy jelentős összeget félretenni.

Miközben tehát a vizsgálatba bevont magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben, addig 21 százalék állította, hogy anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Ez utóbbi arány csökkenést mutat 2020-hoz képest, amikor még 27 százalék vallotta ezt. Összességében tehát javuló megtakarítási képességet jeleznek a számok a magyarok körében, ami jellemző trend a többi vizsgált országban is.

Eltérés mutatkozik a megtakarítások gyakorisága és mikéntje között is. Egyértelműen pozitív fejlemény, hogy 2020-hoz képest (10%) 2021-ben 15 százalékra nőtt azon magyarok aránya, akik állításuk szerint fix összeget tesznek félre minden hó végén. Ez a fajta tudatosság főként a 35-44 éves korosztályra jellemző. 21 százalék havi gyakorisággal, de változó összeget takarított meg, és nagyjából minden harmadik válaszadó tudott valamekkora összeget, de nem rendszeresen megspórolni az elmúlt 12 hónapban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ami az anyagi jellegű „túlélési esélyeket” illeti, a kutatás szerint 40 százalék az aránya azoknak, akik legalább fél évig tudnák finanszírozni magukat, ha hirtelen elveszítenék jövedelemforrásukat/munkahelyüket. Jelenleg 23 százalék vallotta, hogy nem rendelkezik semmilyen pénzügyi tartalékkal, amely némi emelkedést mutat 2020-hoz képest (19%), és 33% azok aránya, akik legfeljebb három hónapig bírnák eltartani magukat, váratlan jövedelemkiesés esetén. Ugyanakkor minden ötödik válaszadó van olyan erős anyagi helyzetben, hogy egy évig vagy akár tovább is meglenne jövedelem nélkül – ez utóbbi arány csekély mértékben emelkedett 2020-hoz képest.

Pozitív trendeket tárt fel a kutatásunk a magyar lakosság megtakarítási képességeit illetően, amely örömteli fejlemény. Ugyanakkor a felmérésünk is mutatja, hogy az idősebb korosztályok anyagi helyzetének javulása jóval elmarad a fiatalok és a középkorúak helyzetétől, amit a megtakarítási képességek közötti jelentős eltérések is jeleznek. Szeretnénk mi is segíteni a lakosságnak abban, hogy ez a pozitív tendencia folytatódhasson, ezért 2022-ben az eddigieknél is több pénzügyi edukációs tevékenységet tervezünk. Tavaszi kampányunkban ügyfeleink jelentős részéhez eljuttattuk a családi költségvetés-tervező füzetünket, az év hátralévő részében pedig új kezdeményezéseket fogunk indítani, hogy megszólítsuk a fiatalokat, de nem feledkezünk meg az idősebb generációk tagjairól sem

 – nyilatkozta Horváth Attila, a Provident Pénzügyi Zrt. gazdasági igazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 5. 19:54
Tömegtüntetést tartott Magyar Péter és a Tisza Párt az MTVA Kunigunda útján található székháza előtt...
Holdblog  |  2024. október 5. 08:40
New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtött...
ChikansPlanet  |  2024. október 4. 14:29
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási...
Kiszámoló  |  2024. október 4. 08:30
Magyarország költi az egyik legkevesebbet GDP arányosan a nyugdíjasokra, egyedül Málta költ kevesebb...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26