Nyugdíjpénztári veszteségek: szabályozói felelősség

A magánpénztári rendszer számára a törvény által előírt választható portfóliós rendszer bevezetését a magyarországi magánnyugdíjpénztárak közül első körben, tizenhárom pénztár vállalta. E döntésük eredményeként lehetőségük nyílt differenciáltan növelni a kockázatosabb pénzügyi eszközök arányát, igazodva a tagok életkorához vagy befektetési habitusához. A választható portfóliós rendszer bevezetésének hatása tükröződik a 2008. évi hozamokban: míg a klasszikus portfóliók 2008. évi nettó hozamrátája 6,26 és -12,68 százalék között szóródott, addig azon pénztárak hozama, ahol még nem vezették be a választható rendszert, -14,46 és -32,95 százalék közötti negatív hozamrátát voltak kénytelenek elkönyvelni az elmúlt évben.

A választható portfóliós rendszert bevezető pénztárak tehát mérsékelni tudták a veszteséget a klasszikus portfólióban, megkímélve legkorábban nyugdíjba vonuló tagjaik befektetéseit. Azon pénztárak esetében, viszont ahol a választható portfóliós rendszert csak 2009-ben vezetik be, a pénztárszintű veszteség egyformán érinti az idősebb és a fiatalabb korosztályt is. "Egy adott év hozama a tag életkorától függően lehet nagyon drasztikusan befolyásoló hatású, míg kevésbé jelentős egy fiatalabb pénztártag esetében." - hangsúlyozta Rajné Adamecz Ildikó a BDO Forte Könyvvizsgáló, Adó- és Pénzügyi Tanácsadó Kft. pénzügyi tanácsadási igazgatója.

A magánnyugdíjpénztári törvény megváltoztatásának célja az volt, hogy a pénztárak portfóliójában lévő részvények aránya az életpályához igazodva közelítsen a fejlett országokban tapasztalhatóhoz - vagyis emelkedjen -, azaz hosszabb távon magasabbak lehessenek a magyarországi magánpénztári hozamok és így a majdani nyugdíjak is. Azonban egy-két konkrét rendelkezés durván felülírta azt a korábban - a pénztári szektor szerves fejlődéseként egészséges módon - elindult folyamatot, amelynek során a magasabb hozamkilátásokért a pénztári befektetések portfólióiba hosszú távú, magasabb kockázatú eszközök kerültek. A vagyon legnagyobb hányadát jelentő növekedési portfóliók esetében minimum (30, majd 40 %-os) szintet írt elő a részvénybefektetések arányaként, a befektetési környezettől függetlenül. A szabályozás ilyen irányú "bebetonozása" rossz ütemben, és nagymértékben befolyásolta a teljesítményeket, a növekedési portfóliók 2008. évi nettó hozamrátája -14,46 és -32, 95 százalék között szóródott az egyes pénztárak esetében.

"Ezen merev szabályozási kritérium helyett a három portfólión belüli kockázatok nagyságát a mindenkori piachoz lett volna célszerű igazítani és az e területen dolgozó szakemberek kompetenciájába utalni annak eldöntését, nem bebetonozva ezt az arányt." - hangsúlyozta Rajné Adamecz Ildikó és hozzátette: "Egy nyugdíj előtakarékossági befektetésnél alapszinten kell a kiszámíthatóságra és biztonságra törekedni, kockázatosabb portfoliót nem lehet senkire ráerőltetni, a kockázatok választása mindenképpen piaci, vagy egyéni döntés kell, hogy legyen, azt nem lenne szabad szabályozói oldalról eldönteni." Főleg így, hogy a szabályozás nem proaktív, hanem követő jellegű és fáziskésésben van a piaci eseményekhez képest.

Felismerve a jelenlegi recesszió miatt folyamatosan csökkenő árfolyamokat produkáló részvénypiacok hatását, a meghatározott részvény kitettség elérésére előírt határidőt - már ugyan jelentősen elkésve a módosítással -, két évvel későbbre, 2011. június 30-ra tolták ki. "A szabályozás ez esetben egyértelműen követő jellegű volt, vagyis túl későn reagált a piaci igényre, és szerencsétlen módon akkor, amikor a piaci környezet változása egy sokkal óvatosabb és körültekintőbb megközelítést igényelt volna." - fejtette ki a BDO Forte szakértője. A pénztári vagyonban jelentős és gyors átrendeződés következett be a szektor részvénykitettségét tekintve, ami önmagában még nem mondható hibának, hiszen ma már az állampapírok sem garantálnak biztos hozamot.

A válság hasonlóképpen rávilágít a magán és önkéntes pénztári tagok szerepére, felelősségére is. A nyugdíjpénztárak évente értesítik a tagokat egyéni számlájuk egyenlegéről, illetve a pénztártagokat érintő változásokról, mint például a választható portfóliós rendszer bevezetéséről. A portfólió választásról egyénileg döntők aránya az összes pénztári taghoz viszonyítva mindössze 10 százalékos volt. A tagok többsége vagy megfelelőnek tartotta azt a portfóliót, ahová a törvény szerint besorolásra került, vagy a megküldött információkat nem tartotta magára nézve relevánsnak, illetve nem tudott mit kezdeni vele, azonban ez esetben a "nem döntéssel" is döntést hozott megtakarításainak sorsáról. Amennyiben a tag nem nyilatkozott a portfólió választás kapcsán, úgy automatikusan besorolásra került, a nyugdíjkorhatárig hátralevő évek száma alapján.

"A pénztártagok döntő többsége azonban nincs is abban a helyzetben, hogy mérlegelje a pénztári befektetések kockázatát, sőt azzal sincs igazán tisztában, hogy neki magának mi az optimális megoldás. A pénztártagok nem érezték döntésük, vagy nem döntésük súlyát, s azt hogy ennek következményét rövidtávon nem tudják másra hárítani. Erre pedig hangsúlyosan fel kell hívni a tagok figyelmét, és ebben a szabályozónak is megvan a maga szerepe" - figyelmeztetett Rajné Adamecz Ildikó, és hozzátette: "Ugyanakkor szabályozói oldaltól is elvárható, hogy a költségvetési megszorítások állandó ütőkártyái közül végre talonba kerüljenek az öngondoskodást érintő rövidtávú szempontokat érvényesítő változtatások, s ne ingassák meg a magánpillérek tagjainak, munkáltatóinak döntéseit. Sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a közérthető tájékoztatásra is a jövőben."