Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Ma ült össze idén utoljára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy tárgyaljon a 2021-es minimálbérről. A tárgyaláson nem született megállapodás.
Nem született megállapodás a 2021-es minimálérről a VKF mai ülésén - értesült a Portfolio. A felek abban állapodtak meg, hogy a tárgyalások januárban folytatódnak. Ha januárban sikerül megegyezni, akkor az év elejétől (visszamenőleg) hatályos lehet az új minimálbér és a garantált bérminimum is. A munkaadói oldal tartotta magát ahhoz, hogy 3%-kal emelkedjen a minimálbér 2021-ben. Azt javasolták, hogy a minimálbér 166 ezer forintra emelkedjen. A cégek
Ezzel szemben a munkavállalói oldal 5-6,5% közötti minimálbér-emelést szeretett volna elérni, amiből nem engedtek. Érvelésük szerint az infláció várhatóan legalább 3%-os lesz, de meg is haladhatja azt, így a bérek vásárlóértéke csökkenne a munkaadók javaslatával. Ebbe nem egyeztek bele. Az ülésen résztvevő egyik delegált azt mondta a Portfolio-nak: teljesen megmerevedtek az álláspontok, senki sem szeretne engedni, ilyen utoljára a Bokros-csomag időszakában volt.
A kormánynak megvan most az elméleti lehetősége arra, hogy megegyezés hiányában önhatalmúlag eldöntse, hogy hány forint legyen 2021-ben a minimálbér, de a kormány is inkább kompromisszumot szeretne elérni a felek között.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







