2019. január 23. szerda Zelma, Rajmund
HR Centrum

Meglépte az ALDI: ennyivel emelkedik a kezdő fizetés az áruházláncnál


Az ALDI munkatársai nem járnak rosszul a legtöbb cafeteria-elem kedvezményes adózásának megszűntetése után sem, hiszen a Pénzcentrum értesülése szerint, sok vállalattal ellentétben a diszkontlánc januártól felbruttósítva kifizeti az Erzsébet utalványok értékét a dolgozóknak.


Piaci szakértők szerint a hazai vállalkozások nem törik kifejezetten magukat, hogy a korábbi, kedvezményes adózású cafeteria-elemek helyett magasabb bért adjanak a munkavállalóiknak. A Pénzcentrum piaci értesülései szerint az ALDI azon kevés cégek közé tartozik, aki az általa korábban adott Erzsébet-utalványok értékét felbruttósítva januártól kifizeti a munkavállalói részére.

Értesülésünket igazolja az is, hogy ha most felmegyünk az áruházlánc karrieroldalára, akkor azt láthatjuk, hogy például egy raktári dolgozónak 8 órás műszakban havi bruttó 309 419 forint a kezdő fizetése. Az áruházlánc egy tavaly decemberi közleményében még az olvasható, hogy ugyanebben a munkakörben 301 900 forint  lesz a kezdő fizetés 2019. január 1-jétől a magyarországi üzletekiben és biatorbágyi logisztikai központban, heti 40 órás munkaidőben.


Forrás: karrier.aldi.hu

Tehát már nem 301 900 forint a raktárosok kezdő bére, hanem 309 419 forint: rövid számolás után kiderül, hogy a két szám közti különbség a korábban adott Erzsébet-utalványok értékével egyezik meg.

 

 

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 59 518 forintos törlesztővel a Cofidis (THM 7,32%) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (60 100 Ft/hó; THM 8,10%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket a Budapest Bank (60 504 Ft/hó; THM 7,90%) ajánlata, de érdemes megnézni a Cetelem és a Raiffeisen ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Így nem lesz teljes csőd, ha kirúgnak: ezt mindenképp intézd el
Munkahelyek jönnek-mennek, de egy biztos: ha valaki elveszíti a munkáját rengeteg teendője lesz, hogy legalább az álláskeresési járadékot megkapja.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 01. 23. 09:01
Új FAKSZ-rendelet jelent meg

2019. január 1-jétől új végrehajtási rendelet vonatkozik a felelős akkreditált közbeszerzési...

hrdoktor
2019. 01. 21. 11:37
A kutyás cégkultúra pozitív hatásai

Manapság egyre több cég törekszik arra, hogy minél otthonosabbá tegye a munkahelyi környezetet...

jobangel
2019. 01. 21. 11:00
Beleírjam-e az önéletrajzba, hogy kisgyerekes anya vagyok?

Elvileg az önéletrajz egy szakmai bemutatkozás, így, hogy  van-e gyereke, és milyen idős, max....

legacykft
2019. 01. 18. 09:00
Pályakezdő 5 T

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy „mi is van egy pályakezdő fejében, amikor sikerül pályára...

laskainelli
2019. 01. 18. 08:46
5 szokás, ami javít a párkapcsolatodon

A párkapcsolatokat egy idő után nem hajtja a tűz, az ismeretlen megismerésére való vágy, a rejtély...

ajovomunkahelye
2019. 01. 16. 12:44
Félmaraton és nyelvvizsga: tudatos kismamák az Aonnál

Két kislánnyal bővült tavaly az Aon csapata. Venesz-Kormos Judit a tavalyi #dolgoznielmeny kutatásban...

becklaura
2019. 01. 16. 10:31
5 dolog, ami leginkább megkeseríti az életedet.

Munkám során nagyon sokszor ugyanazokba az élethelyzetekbe futok bele, csak más szereplőkkel, más...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

01.24-01.30
Országos

Spar

01.24-01.30
Országos

Lidl

01.24-01.30
Országos

Aldi

01.24-01.30
Országos

Auchan

01.24-01.30
Országos

Interspar

01.17-01.23
Országos

Spar

01.17-01.23
Országos

Lidl

01.17-01.23
Országos

  Ajánlatunk