Sárga busz mozgássérülteknek kialakított bejárati ajtóval a Berlin Mitte-i buszmegállóban a városközpontban. Utca Németországban Európában.

1,4 milliós álomfizetéssel vadásznak most sofőröket: más bónusz is jár, mutatjuk a hirdetést

2025. június 17. 14:28 3 perc

Bruttó 1,4 milliós fizetéssel toboroz buszvezetőket a berlini közlekedési vállalat - derült ki egy plakátról, amit a Pénzcentrum olvasója fotózott a német fővárosban. További plusz pénz jár az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésért. Itthon a BKK is folyamatosan keres sofőröket, a Budapesten elérhető nettó fizetés kb. 430–460 ezer forint közé tehető. 

A berlini közlekedési vállalat (BVG) komoly toborzókampányba kezdett: legalább bruttó 3620 eurós, vagyis átváltva megközelítőleg 1,45 millió forintos havi fizetésért keresnek buszsofőröket a német fővárosban. Az olvasónk által fotózott plakát szerint az ajánlat az új kollektív szerződés alapján érvényes, amely emelt bért és különféle pótlékokat biztosít a dolgozóknak.

A kampány plakátján egy fiatal, mosolygó sofőr invitálja pályamódosításra a nézelődőt: „Válts irányt!” – olvasható a hirdetésen, amely szerint azonnal lehet jelentkezni. A fizetés az alapbér mellett tartalmazza a vezetési pótlékot, valamint az arányos szabadság- és karácsonyi juttatásokat. További plusz pénz jár az éjszakai, hétvégi és ünnepnapi munkavégzésért.

3620 eurós fizetéssel csábítják a buszvezetőket Berlinben. Fotó: olvasónk3620 eurós fizetéssel csábítják a buszvezetőket Berlinben. Fotó: olvasónk

Mennyit fizet a BKK?

Mint korábban megírtuk, a BKK is folyamatosan keres buszvezetőket, troli sofőröket. A jelentkezéshez nem szükségesek szigorú feltételek, de néhány alapkövetelménynek meg kell felelni. A pályázónak be kell töltenie a 20. életévét, rendelkeznie kell alapfokú iskolai végzettséggel, érvényes „TR” kategóriás jogosítvánnyal, megfelelő egészségügyi alkalmassággal, valamint PÁV II. vizsgával. Előnyt jelent a „C” vagy „D” kategóriás vezetői engedély, illetve ha a jelentkező műszaki szakirányú szakmunkás végzettséggel rendelkezik.

Ezek mellett a munkakör ellátásához szükséges a jó konfliktuskezelő és kommunikációs készség, valamint az önálló munkavégző képesség. Az autóbuszvezetők alapbére bruttó 2 965 forint óránként, amely a Kollektív Szerződés szerinti bérpótlékokkal együtt eléri a bruttó 3 675 forintos órabért is. Így egy heti 40 órás munka esetén a bruttó fizetés 147 ezer forint körül alakul, ami havonta hozzávetőlegesen bruttó 640 ezer forintot jelent.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A nettó fizetés mértéke az adózási helyzettől függően változhat, de általában 430–460 ezer forint közé tehető. A BKK emellett számos juttatást kínál munkavállalóinak: cafeteria-keretet biztosít, és díjmentes utazást tesz lehetővé a dolgozók, házastársuk, valamint iskolás korú gyermekeik számára a BKK járatain. Mindössze 1250 forintos adminisztrációs díjért vállalati országbérlet is igényelhető, amely érvényes a VOLÁNBUSZ, MÁV-START, MÁV-HÉV és GySEV kijelölt járataira. A vidékről érkezőket kedvezményes munkásszállási lehetőséggel segítik.

A BKK kezdő autóbusz- és trolibuszvezetőket is vár, akiknek nincsen jogosítványa. A tanulók képzésük alatt is bejelentett foglalkoztatásban részesülnek, 7 órás munkaviszonyban bruttó 2 320 forintos órabérrel (ami 25 év és az alatt a nettó bért is jelenti). A képzési idő attól függ, milyen jogosítvánnyal rendelkezik a jelentkező: „B” kategóriás jogosítvány esetén körülbelül 6-7 hónap, míg „C” kategóriával 5-6 hónap a tanfolyam hossza. A sikeres vizsga után a résztvevők „D” kategóriás vezetői engedélyt és GKI igazolványt kapnak, amellyel azonnal megkezdhetik munkájukat járművezetőként. A képzési idő alatt tanulmányi szerződést kötnek, és a tanfolyam elvégzéséhez kapcsolódóan összesen bruttó 800 ezer forintos sikerdíjban is részesülhetnek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29