Close up of a businessman legs stumbling with an electrical cord at office

Mi folyik a magyar munkahelyeken? Közel 20 ezer dolgozó sérült meg munkavégzés közben 2023-ban

2024. február 13. 14:23

A munkakörülmények jelentős javulását jelzik a 2023-as munkavédelmi adatok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A foglalkoztatottak számának folyamatos emelkedése mellett a 2022-es 21 273-hoz képest 2023-ban 20 658-ra csökkent a munkabalesetek száma - ez 2,9 százalékos változás. Ezzel párhuzamosan a halálos kimenetelű munkabalesetek száma közel 9 százalékkal csökkent, írták, vagyis a tavalyi 68 eset 62-re mérséklődött.

Azt is közölték, hogy a tavalyi rekord magas foglalkoztatás mellett (2010-óta 1 millióval dolgoznak többen) a halálos munkabalesetek arányát 2010-hez képest közel a felére sikerült leszorítani. 2010-ben ugyanis míg 100 ezer foglalkoztatottra 2,45 halálos munkabaleset jutott, addig ez 2023-ban 1,31-re csökkent.

A munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok csökkentése, ezáltal a munkavállalók munkavégző képességének megőrzése érdekében a munkavédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi a fokozottan veszélyes ágazatokat és intézkedik a szabálytalanságok megszüntetése érdekében. A hatóság a tájékoztatáson és tanácsadáson keresztül is támogatja a munkavédelmi szabályok érvényesülését. A nemrég megjelent Munkavédelem Nemzeti Politikája is olyan stratégiai célkitűzéseket tartalmaz, amelyek révén tovább javulhatnak a munkakörülmények Magyarországon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 14. 17:28
Agrárszektor  |  2026. október 14. 16:32