A szakember szerint a 27 tagállam lassú, demokratikus döntéshozatala hosszú távon valójában előnyt jelent, hazánk pedig a közép-kelet-európai régió szellemi vezetőjévé válhat.
Benyújtották a kormány 2024-es tavaszi parlamenti ülésszakra szóló jogalkotási programját. Többek között az EU-s minimálbér is a Ház elé kerül, a törvényjavaslatról májusban szavazhatnak.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta Kövér László házelnöknek a kormány 2024-es tavaszi parlamenti ülésszakra szóló jogalkotási programját. Többek között a vízközműszolgáltatásról szóló törvénymódosítás, az igazságügyi tárgyú törvénymódosítások, a külföldi bizonyítványok és oklevelek hazai elismerése, és a 2025-ös központi költségvetés elfogadása a tavaszi ülésszakban.
Emellett az atv.hu szerint napirendre kerül tavasszal az Európai Uniós minimálbérről szóló törvényjavaslat is, amelyet Nagy Márton minisztériuma fog benyújtani, és májusban szavazhat róla az Országgyűlés.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







