A Kínai Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium megerősítette a H5 madárinfluenza jelenlétét vadon élő szárnyasoknál Nyugat-Kínában.
Több órán át tárgyaltak a pedagógus szakszervezetek az Emmi képviselőivel többek között a kötelező munkahelyi oltásokról. Végül azt az ígéretet kapták, hogy a kormány jövő szerdáig átgondolja a dolgot, új javaslattal állnak elő. Szóba került a bérrendezés is, az érdekvédők szerint elfogadhatatlan a kormány ajánlata. Később az Emmi reagált: mint írták, nem gondolkodnak a kötelező oltás eltörlésén.
Két pedagógus szakszervezet szerdán több órán keresztül tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériumában többek között a kötelező oltás visszavonásáról - írta a Népszava.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselői végül az ígéretet kapta, hogy
a kormány jövő hét szerdáig átgondolja a szakszervezetek követelését a kötelező oltás visszavonásáról, és egy új javaslatot tesznek majd.
Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja arról is beszámolt, hogy a tárgyaláson a bérrendezés is szóba került, ám nem érte őket meglepetés, az Emmi képviselői ugyanazt a javaslatot vettették fel, amit Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentett. Azaz jövőre 10 százalékos béremelést kaphatnak a tanárok, majd 2023-ban jöhet egy komolyabb bérrendezés. A szakszervezeti oldal számára ez elfogadhatatlan – húzta lá a PDSZ képviselője.
Frissítés! Reagált az Emmi
Csütörtök délután az Emeberi Erőforrások Minisztériuma közleményben reagált a megjelent hírekre:
"A Kormány képviselői az egyes sajtótermékekben megjelent hamis hírekkel ellentétben nem tettek ígéretet az állami intézményekben előírt, koronavírus elleni oltásról szóló rendelkezés visszavonásáról. A tegnapi tárgyalások során a PSZ és a PDSZ által létrehozott sztrájkbizottság új követeléssel állt elő: az állami intézményekben előírt, koronavírus elleni oltásról szóló rendelkezés visszavonását kérik, amire írásos választ ígértek a Kormány képviselői.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A közös sztrájkbizottság az előbbieken túl, követeli annak visszavonását is, hogy a nem állami intézményekben az előírt oltás bevezetéséről a polgármesterek és a munkáltatók határozzanak. A követelés nem a pedagógusok oltására vonatkozik, hanem a teljes jogszabályok visszavonására, amely messze túlmutat a pedagógus szakszervezetek által képviselt személyi körön."
- írták.
Címlapkép: Rosta Tibor, MTI/MTVA
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz