Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Nem okozna jelentős terhet az államkasszának a tervezett 4 százalékpontos járulékcsökkentés mellett a 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos szakmunkásbér-emelés a jövő évben - írja a Magyar Idők.
A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint jövőre 330, 2018-ban pedig 500 milliárd forintos kiesést jelenthet, hogy a következő két évben a jelenlegi 27-ről 21 százalékra csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adókulcs (szocho). A béremelésekből viszont 180, majd 270 milliárd forint többlet folyna be, ami kompenzálja a bevételkiesést, tehát a cégek járulékcsökkentési forrása lenne a bérfejlesztés.
A közszférában a béremelésekre 50, majd 70 milliárd forintot kell fordítania a kormánynak, a gyed- és táppénzkiadások pedig 40, illetve 50 milliárd forint kiesést okozhatnak. A kormányzati anyag a várható fogyasztási és áfabevételekkel is számol: 50 és 70 milliárd forinttal. A közfoglalkoztatottakon az elkövetkező két évben további 55-55 milliárdos megtakarítás várható a munkaerő-kereslet élénkülés miatt az elsődleges munkaerőpiacon. Így a jövő évi költségvetésnek a béremelési és járulékcsökkentési program 15 milliárdos mínuszt jelentene, 2018-ban viszont már nem számol az állam veszteséggel. Ezt követően a 2018-as gazdasági mutatókat figyelembe véve folytatódna a járulékcsökkentés, évi 2-2 százalékponttal.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







