Nálunk az Artisjus igyekszik minden lehetséges adathordozóra szerzői jogdíjat fizettetni, tekintet nélkül arra, hogy mi is van rajta, a francia kormány azonban egyenesen az internetes keresőket adóztatná meg, hogy a művészeket támogassa.
A francia kulturális minisztérium által is támogatott, 22 pontból álló javaslatcsomag egyik ötlete szerint meg kellene adóztatni az internetes keresők hirdetéseit, az innen befolyó összegeket pedig a szerzők, előadók és kiadók számlájára írni.
A tervek csak "Google-adó" néven futnak, de természetesen ugyanúgy vonatkoznának a Yahoo!-ra, a Microsoftra vagy éppen az Apple-re is. Az adó pontos összegét nem határozták meg, de a tanulmány szerzői ésszerű összegre számítanak bevételként - eleinte olyan 30 millió euróra évente. Reményeik szerint az adó nem csak Franciaországban, de egész Európában bevezetésre kerül és általánossá válik.
A tanulmány azonban ennél többet is tartalmaz. Egyrészt a 15-24 évesek kedvezményes kuponokat vásárolhatnának, mellyel 50-60 százalékkal a normál bolti ár alatt vehetnének filmeket, zenéket és könyveket. A 20-25 euróért megvehető kuponok 50 eurót érnének a digitális letöltéseknél. A kormányzat 20 euróval támogatná a kuponokat, a többit a lemezcégek állnák.
Ezen felül az olyan zenei és videóoldalak, mint a Youtube és a Deezer a rádiókhoz hasonlóan jogdíjat lennének kötelesek fizetni a rajtuk található számok után. És ha ez nem lenne elég, a tanulmány az újságírókat is kompenzálná, mivel amióta a tartalmak ingyenesen jelennek meg az interneten, a nyomtatott újságok bevételei meredeken zuhannak.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







