12 °C Budapest

Itt a pendrive-adó: a méret a lényeg!

2009. március 4. 05:55

Ezentúl a pendrive-ra is szerzői jogdíjat kell fizetni, ugyanúgy, ahogyan a flash memóriakártyákra: április közepétől minden termék csomagolására is felkerül a CD-lemezekről már ismert hologramos matrica. A drágulás átlagos mértéke néhány száz forint lehet.

Az új szabályozásnak megfelelően az 1 GB-os pendrive-ok után 100 forintot, a 2 GB-osok után 200 forintot fizetünk majd - ez érvényes az USB Flash drive-okra is.

A változás érinti a beépített tárolóegységgel rendelkező video felvevő-lejátszó készülékek, beépített tárolóegységgel rendelkező DVD-írók, merevlemezes TV-k, set-top-boxok és műholdvevők készülékek területét is. Díjat kell fizetni az audio, illetve audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, hordozható multimédia eszközbe integrált tárolóegységek- azaz például a mobiltelefonok beépített memóriakártyái után is. A jogdíjak mértékét itt találja.


Szinger András, az Artisjus főigazgatója szerint nincs másról szó, mint hogy a technológia fejlődésével újabb-és újabb adathordozókról hallgatunk zenét, nézünk filmet. Már a nyolcvanas években is megfizettünk a magnókazetták jogdíját, aztán jött a videokazetta, a CD, a DVD- most pedig a pendrive és a memóriakártya van soron. A legutolsó felmérések szerint a felhasználók 35 százaléka zenét, 6 százalékuk pedig filmet tárol az USB- kulcsokon, a memóriakártyánál ez az arány 46 és 9 százalékos.

Mi az az Artisjus?
Az Artisjus a zeneszerzők, szövegírók, irodalmi szerzők egyesülete, ami azért jött létre, hogy bizonyos szerzői jogokat egy kézbe fogva hatékonyabban tudja érvényesíteni, ezzel növelje ezen szerzői jogok gazdasági értékét. Ez a tevékenység - jogdíjbeszedés és jogdíjfelosztás a szerzők javára - az úgynevezett közös jogkezelés.

Az Artisjus Egyesület tevékenységének jogalapja a szerzői jogi törvény
(1999. évi LXXVI. tv., Szjt.), valamint a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumának az Artisjus Egyesületet a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásába történt bejegyzése.


A főigazgató a Pénzcentrumnak elmondta: négy kivétellel (Nagy-Britannia, Írország, Luxemburg, Málta) az összes EU- tagállamban fizetnek a vásárlók hasonló jogdíjat a különböző adathordozók után - igaz, nem mindenhol jelölik ezt hologramos matricával. Tehát ha külföldről hozunk be pendrive-ot, jó eséllyel akkor is benne van a termék árában a jogdíj, csak nem a magyar jogosultakat juttatjuk bevételhez. Ha valamely itthon forgalmazó kereskedő más országban már megfizette a díjat, az Artisjus igazolása alapján azt visszaigényelheti.

Szinger András szerint az átlagosan néhány száz forintos díjtételek ellen a legnagyobb forgalmazók sem tiltakoztak. A befizetett jogdíjak -csak úgy, mint az eddig matricázott termékeknél- pedig több szervezet között oszlanak el, és a vásárlók végső soron a művészeket (filmkészítőket, zenészeket, fotósokat) támogatják. Az így keletkezett bevétel tehát egyfajta kompenzáció azoknak, akiknek "bevételkiesést" okozunk azzal, hogy magáncélra másoljuk alkotásaikat. A várható bevétel mértékét a főigazgató sem tudta megítélni, mint mondta, az idei év számainak tükrében ítélhető majd meg a szabályozás hatékonysága.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

És hogy miért kell fizetniük azoknak, akik csak saját dokumentumaikat, fényképeiket tárolják az adathordozókon? Nos, a felmérések szerint csak saját fotók, adatok tárolására a felhasználók mindössze egyharmada alkalmazza az eszközöket, és a gyakorlatban ezt az egyharmadot képtelenség kiszűrni, csak a díjak mértékének meghatározásakor lehet figyelembe venni.

Szánthó Balázs, az egyik legnagyobb, műszaki cikkeket forgalmazó üzletlánc, a Media Markt koncepciómenedzsere a Pénzcentrumnak elmondta: néhány hete kaptak tájékoztatást a változásokról, amelyet tudomásul vettek.

A most készleten levő termékekre még ingyen kapják a matricákat, amelyeket április 15-ig kell felragasztani. Az ezután érkező termékeknél a beszállítók belekalkulálják a jogdíjat az árba, ám azt még nehéz megmondani, hogy ez megmutatkozik-e majd az árcédulán is. Elképzelhető az is, hogy egyes termékeknél növekszik a fogyasztói ár, másoknál pedig nem: ez nagyban függ a piac későbbi magatartásától.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem