Az ORFK első félévi felméréséből kiderül, mintegy 50 százalékkal megnőtt a szerzői jogi bűncselekmények száma, durván tízezerről tizenötezerre. A rendőrség álláspontja szerint a látencia 90 százalékos.
Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány igazgatója szerint, a statisztika romlása a jogvédő szervezetek aktív tevékenységének köszönhető, melynek következtében a rendőrség nagyobb figyelmet fordít ezekre az esetekre - írja a Népszabadság.
A filmkalózkodás tekintetében túlságosan is előkelő helyen áll hazánk. A Motion Pictures Association felmérése szerint a világrangsorban a negyedik helyen állunk az egy lakosra jutó jogdíjveszteség tekintetében, az első helyen Franciaország áll 37,4 dollárral, míg ez nálunk 23,6 dollár. Arányaiban tekintve Franciaországban ezzel szemben átlagosan 81,1 dollárt költ legálisan, míg Magyarországon csupán 15,2 dollárt.
A kiadói veszteség 102 millió dollár (20 milliárd forint), mivel a feketepiac aránya a teljes piaci bevételhez képest már 73 százalékra emelkedett. Nemzetgazdasági szinten ez 199 millió dollár (tehát közel 40 milliárd forint).
Kálmán András többször beszélt már a "kalózokkal", fájlcserélőkkel is, akik szeretnék mindazt kihasználni, amit a technika lehetővé tesz, s nem érdekli őket, hogy az audiovizuális iparág hogyan tudná fenntartani magát. Másik módszer a kalózok ellen, az úgynevezett progresszív módszer, a jó minőségű kínálat megteremtése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarországon egyelőre még az sem eldöntött hivatalosan, hogy mi is a DVD-formátum. Elsőre a bíróság a forgalmazók és az Artisjus perében úgy döntött, hogy multimédiás mű, nem pedig filmhordozó. Ez azt jelentené a hazai forgalmazók számára, hogy minden korong sokszorosítása után jogdíjat kell fizetni. Az EU pedig éppen az ilyen "átalánydíjak" eltörlését szorgalmazza.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








