10 °C Budapest

Megtört a jég? Elengedi devizahiteleseinek tartozását egy nagy bank

Pénzcentrum
2013. május 2. 05:10

Elengedi leginkább bajban lévő adósai tartozásának egy részét az AXA bank. De feltételként szabja, hogy adják el lakásukat, házukat és a befolyt összeget a hitel törlesztésére fordítsák. Így ha az adós meg tud egyezni a bankkal, tiszta lappal kezdheti újra az életét, tartozás nélkül, de valahol máshol, otthon nélkül. A program része még egy kedvező hitel is, amit azok kaphatnak a banktól, akik megvásárolják az megmentett adós lakását.

Több mindennel próbálkozott már a kormány a devizahitelesek megsegítése érdekében. De mindegyik próbálkozás félresikerült, pedig előre olyan szépen elterveztek mindent. A végtörlesztéssel valahogy csak a leggazdagabbak - köztük sok politikus - tudott megszabadulni a hitelétől kedvezményesen. Az ócsai lakótelep hihetetlen összegeket emészt fel, pedig csak 80 család költözhet oda. A Nemzeti Eszközkezelő, a forintosítás és az árfolyamrögzítés is csak félmegoldás a több százezer adósnak. Az Eszközkezelő több ezer családnak ugyan kedvező feltételekkel teszi lehetővé, hogy visszabéreljék lakásukat és a tartozást se kell tovább fizetni, de a bankok többsége csak a piacképtelen lakásokat engedik át állami kézbe. A tartozás forintosítás sem megoldás olyan esetben, amikor már a csökkentett törlesztőrészletet sem tudják fizetni a családok, ráadásul a forinthitelek költségei miatt nem is beszélhetünk lényeges változásról. Az új árfolyamrögzítés lehet tekinteni az egyetlen viszonylagos sikernek, hiszen az árfolyamgátba belépő családok több százezret spórolhatnak 5 év alatt, de ez sem a leginkább rászorulóknak segít.

Tehát egyik eddigi mentőcsomag sem oldotta meg azok problémáját, akik már nem tudják fizetni tartozásukat és a jelenlegi ingatlanjukból bármikor kirakhatják őket, ráadásul úgy, hogy még ez után is óriási tartozásuk maradhat. Az AXA bank a hasonló sorsú ügyfeleit keresi fel a napokban és próbál velük megegyezni. Ha ez sikerül, akkor az adós tartozás nélkül folytathatja életét, ha eladja ingatlanát és a befolyt pénzt végtörlesztésre fordítja.

A programba nem lehet belépni, a bank munkatársai keresik fel az alkalmas jelölteket és megpróbálnak közösen megállapodni. A megegyezés lényege, hogy az adós eladja az ingatlant, amelyből befolyó összeget a a tartozás kifizetésre fordítja, amennyiben ez nem elég a teljes tartozásra, a maradéktól a bank eltekint. Tehát az adós tartozás nélkül elsétálhat.

Kivel tárgyal a bank?

Csak azokat az adósokat keresik fel, akik már január elseje előtt nem fizették tartozásukat, tehát már több mint 90 napos késedelemben vannak. A Pénzcentrum.hu véleménye szerint több más feltételnek is teljesülnie kell, hogy megérje az AXA banknak felajánlani a lehetőséget. Az egyik ilyen az ingatlan piaci értéke. Nagyobb esélye lehet azoknak, akik a mai piaci körülmények között is forgalomképes lakásban vagy házban laknak.

A bank cikkünk megjelenése után a közleményében is kiemeli, hogy:
Az esetlegesen fennmaradó tartozás részbeni vagy teljes elengedésének feltételeiről a Bank saját hatáskörben dönt, a hitelügylet valamennyi körülményének - így például az adós szociális helyzete - figyelembe vételével.

A Bank kifejezetten személyre szabott ajánlat alapján kíván megegyezni a kiválasztott ügyfelekkel a jelzáloghitellel terhelt ingatlanok piaci értékesítéséről és a hitel fennmaradó részének esetleges elengedéséről. A Bank programja kizárólag a 2013. január 1-jét megelőzően felmondott hitelügyletekre terjed ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

De mivel a késedelmes hitelesek ingatlanjaira nem könnyen adnak kölcsönt a bankok, ezért az eladást egy hitelprogrammal is segítik. Ennek lényege, hogy a vevő egyszerűbben juthat a lakás vásárlásához szükséges kölcsönhöz bankon keresztül. A kölcsön, vagyis ahogy a bank nevezi HitelStaféta termék legfeljebb 45 millió forint értékű ingatlan megvásárlására fordítható. Az igényelt hitel összege 500 ezer és 20 millió forint között változhat, kamatlába BUBOR-hoz kötött jelenleg 8,83 százalék (THM: 9,08 százalék). Tehát a piacon lévő ajánlatok között is kedvezőnek mondható. A vevő megtalálását meg több ingatlanközvetítővel segíti az AXA.

Pénzcentrum vélemény
Egyértelműen segíthet a rászoruló devizahiteleseinek az AXA programja. Azok az adósok menekülhetnek meg, akik valóban bajban vannak és már nem tudják fizetni tartozásukat, mindezt úgy, hogy maga az adós is jelentős áldozatokat vállal. Tehát a jól fizető hitelesek nem érzik majd igazságtalannak a megállapodásokat. A banknak mindez nem jelenthet nagy terhet, hiszen a nemfizető adósok esetén már nagy céltartalékot képeztek a veszteségekre, amit így felszabadíthatnak, ráadásul a vevő hitelezésével a régi "rossz" adós helyett egy új ügyfelet kapnak. A program legnagyobb hátránya az lehet, hogy azok az adósok kimaradnak belőle, akiknek az ingatlanja eladhatatlan, őket csak az Eszközkezelő mentheti meg a kilakoltatástól.

Összességében az AXA devizaadósokat segítő programja nagyszerű kezdeményezés, amit remélhetőleg majd más bankok is alkalmaznak. Ebből is jól látszik, hogy az álla segítsége, sőt sokszor csak káros közbeavatkozása nélkül is lehetséges a mindenkinek kedvező megállapodás. Mindezt persze csak a kialakult helyzet fényében nevezzük kedvezőnek az adósok számára, hiszen nekik a kilakoltatás mellett még esetlegesen továbbra is fizetniük kellene a tartozásukat. Az állami szabályozás, ami ugyan ezt az elsétálási jogot biztosítaná nekik már évek óta késik.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem