2021. március 2. kedd Lujza

Jöhet a magyar lakásbumm: iszonyúan bepöröghetnek a felújítások is

  • MTI
  • 2020. november 4. szerda 19:01

A kormány demográfiai programjának támogatását, az építőipar helyzetbe hozását célozza az új otthonteremtési és -felújítási intézkedéscsomag, amely várhatóan érdemi lendületet adhat a lakásépítési és -felújítási piacnak a GKI és a Masterplast közös kutatása szerint.

Az építésnél akár 20, a felújításnál 50 százalékkal javíthatják a piac növekedését az intézkedések. A GKI Gazdaságkutató Zrt. ezért módosította prognózisát, amelynek értelmében jövőre 15-17 ezer, 2022-ben 18-20 ezer lakás épülhet fel, míg korábban 2021-re és 2022-re 12-14 illetve 15-17 ezer lakás felépülésére számított.

Bár a gazdasági környezet sokkal rosszabb a korábbinál, de ez a csomag arra biztosan elég lesz, hogy a lakásépítés várt visszaesésének mértékét enyhítse - vélekednek. Az idén októberben bejelentett intézkedések közül kiemelték, hogy 2021. január 1-jétől ismét 5 százalékra csökkentik az új lakások áfa-kulcsát 2022-ig, ami ismét lendületbe hozhatja az ezzel foglalkozó építőipari cégeket. A családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénybe vevő családok pedig még az 5 százalékos áfa összegét is visszaigényelhetik és nem kell vagyonszerzési illetéket sem fizetniük.

A kormány támogatja továbbá az új többgenerációs otthonok létrehozását, ezért január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető lesz a csok, akár annak maximális összegével (10 millió forint) is. A kutatás szerint ez az intézkedés az érintettek számára "nagy ajándék", de jelentősége csekély: 2020 első fél évében a felvett lakáshitelek 0,5 százalékát fordították a lakások bővítésére, a következő két évben talán 3-5 ezer igénylésre lehet számítani.

Emellett a kormány Otthonfelújítási programot hirdetett, amelyben a legalább egy gyermeket nevelő családok lakásfelújítási és -korszerűsítési költségeinek felét átvállalja az állam, hárommillió forintos összeghatárig.

Kiemelték, hogy az Otthonfelújítási programban a támogatás összege számottevő, hiszen az önerő és a támogatás összege hatmillió forint lehet, ebből egy társasházi lakásban illetve egy családi házban is érdemi felújításokat lehet végeztetni.

A GKI arra számít, hogy 2021-ben és 2022-ben akár 120-150 ezer család is igénybe veheti ezt a támogatást (2019-ben mintegy 150 ezer lakás újult meg). Ugyanakkor jelezték: kockázati tényező, hogy a támogatás áremelkedést generálhat, illetve az építőipari kapacitások szűkössége.

Felidézték, hogy a kormányzati támogatáspolitika az elmúlt években is irányt szabott a lakásszektor minden szegmensének: a 2016-ban életbe lépett lakásépítési támogatások felfelé ívelő pályára állították a lakásépítést, ez a fellendülés még az idei első félévben is érezhető volt.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos átalakulás jön az eMAG-nál: a kiszállítást és a csomagpontokat is érinti
Papp Máté, a Marketplace vezetője beszélt a részletekről.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked