A múlté a devizahiteles probléma a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint

MTI
2018. július 3. 09:30

A devizahitelesek döntő többségének az összes tartozással összefüggő problémája megoldódott, a végtörlesztéstől kezdve az árfolyamgáton át a forintosításig tartó folyamat lezárt egy korszakot - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a keddi Népszavában megjelent interjúban.

Hozzátette: a devizahiteles ügyfeleknek több mint 90 százaléka összességében jobban járt, mint a forinthitelesek. Szakértői kalkulációk szerint - mondta - a tipikus devizahiteles ügyfél havi törlesztőrészlete a forintosítás hatására 15 ezer forinttal csökkent. Mára a lakossági devizahitelek lényegében eltűntek a piacról, a múltban felmerült kérdések jogilag szilárd válaszokat kaptak.

Adósságrendezési ügyek természetesen továbbra is vannak - jegyezte meg -, de nemcsak a bankoknál, hanem jellemzően a közszolgáltatóknál, az önkormányzatoknál. Már egyre kevesebb per van folyamatban, egyre kevesebb ügyvéd hajlandó szakmailag nehezen, jobbára sehogy sem indokolható nézeteket képviselni a főtitkár szerint. Ami pedig a nemzetközi jogi fórumok bekapcsolását illeti, reálisan ott sem várható a magyar megoldást felülíró állásfoglalás.

Kovács Levente elmondta, Európában az a szokás, hogy nemzeti tulajdonban van a bankszektornak több mint a fele. Ma már Magyarországon is ez a helyzet. A magyar gazdasági szereplők úgy látják, hogy hosszú távon érdemes a bankszektorba beruházni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?