Gavel on desk. Isolated with good copy space. Dramatic lighting.

Itt él házának árverezése óta Zalatnay Sarolta: lakhatási helyzetéről vallott az énekesnő

2023. december 15. 09:45

Jó ideig nem kell albérletet keresnie Zalatnay Saroltának, miután a bedőlt hitele miatt elvesztette a házát. Ugyanis korábban egy Németországba kiköltöző ismerőse otthonába költözhetett be, ameddig ők távol vannak. Most úgy néz ki, egyhamar nem is fognak visszajönnni.

Tavaly került bajba Zalatnay Sarolta: a magas törlesztőrészletek miatt elvesztette a házát, és ideiglenesen az egyik barátja tárnoki otthonába költözött, aki családostul Németországban kezdett új életet. Ám akkor még arról volt szó, hogy mindössze két év haladékot nyert az albérletkeresést illetően, ugyanis az ismerősei visszajönnek majd Magyarországra. Ám most úgy fest, erre nem a közeljövőben kerül sor.

Az énekesnő a Blikknek elmondta, valószínűleg eltart majd még egy darabig, mire ismerősei hazaköltöznek, ha egyáltalán erre sor kerül, mert nagyon bejött nekik a kinti élet.

Ennek egyfelől örülök, hiszen nagyon megszerettem ez a környéket, szinte el sem tudnám képzelni az életemet máshol. Az egyetlen bánatom, hogy hiányzik a lányom, Niki, aki dolgozik, és a legtöbbször Pesten van. Persze, minden héten meglátogat, illetve telefonon is sokat beszélünk, tehát nem hiszem, hogy sokat változtatna a kapcsolatunkon, ha a fővárosban keresnék lakást

- magyarázta. Hozzátette, rengeteg koncertje van, a két ünnep között kerít majd rá alkalmat, hogy a barátai és a szerettei körében megünnepelje a születésnapját.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. június 15. 08:00
Ne untass, irány a refrén! - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
KonyhaKontrolling  |  2025. június 13. 07:45
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsol...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?