Kiderült, hogy Győrben is feltehetően azbeszttel szennyezett, osztrák bányákból származó kőzúzalékot használtak fel az útépítések során 2020 előtt.
Több bevétele volt a központi költségvetésnek, mint tavaly. Ennek egy része adó, más része például ingatlanhasznosításból származik. A költségvetési hiány így 588,5 milliárd forint.
Idén május végén 53 milliárd forinttal több bevétele volt a központi költségvetésnek, mint tavaly, aminek a nagy része a magasabb adóbevételekből, kisebb része pedig az állami vagyonnal kapcsolatos megnövekedett befizetésekből, állami cégek bevételéből, ingatlanok hasznosításából, hasonlókból jött össze - ezt írja a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartás május végi helyzetét összefoglaló, hétfőn megjelent tájékoztatójában.- A központi költségvetés május végén 588,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az állami pénzalapok viszont 47 és 30,4 milliárd forint pluszban vannak.
- A TB alapban a tavalyihoz képest jóval kisebb volt a többlet, leginkább azért, mert 39,4 milliárddal kevesebb pénz folyt be a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapba.
- Az állam 23,4 milliárddal többet költött a nyugdíjakra a janur 1-től érvényes nyugdíjemelés miatt.
Az egyes adókból pedig ennyi folyt be:
- január-májusban a költségvetésnek 2190,2 milliárd forint bruttó általános forgalmi adó (áfa) bevétele keletkezett, ami 150,3 milliárd forinttal (7,4 százalékkal) múlta felül az előző év azonos időszakit.
- A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első öt hónapjában 706,5 milliárd forint volt, amely a 748,4 milliárd forintos bruttó befizetés és a 41,9 milliárd forintos kiutalás egyenlegeként képződött.
- A jövedéki adóból származó bevétel az év első öt hónapjában 363,3 milliárd forintot tett ki, amely az egy évvel korábbi összegnél 25,9 milliárd forinttal magasabb. Az üzemanyagok esetében 211,3 milliárd forint jövedékiadó-bevétel keletkezett, amely 22,7 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakinál.
- Társasági adóból a központi költségvetésben az év első öt hónapjában 146,9 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 6 milliárd forinttal (3,9 százalékkal) maradt el az előző év azonos időszakának értékétől.
- A pénzügyi tranzakciós illeték mérlegsoron a költségvetésnek az év első öt hónapjában 92,9 milliárd forint bevétele keletkezett, amely az előző év azonos időszakától 27,3 milliárd forinttal maradt el.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. július 1. 16:58
Media1
2026. május 2. 23:23
MEDIA1 | 2026. július 1. 17:48
Videót tett közzé szerda délután Magyarország Kormánya a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben azt kö...
Holdblog | 2026. július 1. 11:00
Az elmúlt hetekben az egyik legtöbb kérdést kiváltó téma az ügyfeleink és olvasóink közt a forint jö...
Bankmonitor | 2026. június 30. 17:29
Azt hiszed, neked nem jár állami támogatás? Ha bejelentett állásod van, nagy eséllyel te is megkapha...
Buxelliott | 2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
Erről ne maradj le!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
NAPTÁR
Tovább
2026. július 1. szerda
Tihamér, Annamária
27. hét
Július 1.
A reggae-zene világnapja
Július 1.
A magyar köztisztviselők napja
Ajánlatunk
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.
Hitel legolvasottabb
1
2
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 1. 19:00

Pénzcentrum | 2026. július 1. 17:58

Agrárszektor | 2026. július 1. 19:31




