A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott.
Az országgyűlés kedden elfogadta a fair bankokról szóló és a forintosításról szóló törvényt is. A legfontosabb részletek ismertek voltak, de a végleges törvény alapján megnéztük, hogyan fogjuk törleszteni a forintosított devizahiteleinket. Előfordulhat, hogy emelkedik a forinthitelünk törlesztőrészlete? Igen, a sorsuk Matolcsyék kezében lesz.
Kedden kora délelőtt a parlament megszavazta a forintosítási és a fair bank törvényt is, és ezzel lefektette az alapját annak, hogyan váltják át a devizahiteleket, illetve, hogyan fognak a bankok hitelezni jövő évtől. Természetesen megnéztük azt is, hogy mekkora lesz a törlesztőrészlet és mennyivel csökken a tartozás.
Ezen az árfolyamon forintosítanak
Ugyan korábban a kormánytól azt hallottuk, hogy kedvezményes árfolyamon történik majd a forintosítás, de most már biztos, hogy fix, a piaci szinthez közeli árfolyamon fogják átváltani a devizahiteleket. A svájci frank hitelek 256,5 forintos, az euró hitelek 309 forintos, míg a japán jen kölcsönök 2,16 forintos árfolyamon kerülnek forintosításra.
Mennyi lesz a kezdeti kamatom?
A kamatszintet három tényező határozza meg a törvény szerint:
- A kamat alapja a három hónapos BUBOR (hazai bankközi forinthitel kamatláb), ehhez kell hozzáadni a devizahitel eredeti kamatfelárát
- A kamat nem lehet több sem a felvételkori, sem a jelenlegi kamatszintnél. Ráadásul a kamatfelárat is maximálja a törvény, lakáshiteleknél maximum 4,5 százalék, szabad felhasználású jelzáloghiteleknél pedig maximum 6,5 százalék lehet
- Az egyik módosító indítványnak köszönhetően lett a kamatfelár minimuma egy százalék, amivel sok adóst kíméltek meg attól, hogy a forintosítás miatt megugorjon a törlesztőrészlete
Mennyivel fogok tartozni a bankomnak és mennyi lesz a törlesztőrészletem?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Stabilitási Jelentésében felvázolta azt, hogyan néz ki egy átlagos devizahitel. Eszerint a tartozás az elszámolás miatt fog csökkenni, méghozzá egy átlagos tartozás (7,5 millió forint) esetén nagyjából 1,5 millió forintot lesz a visszatérítés mértéke, vagyis hatmillió forint lesz a tartozás. Ez azt jelenti, hogy a tőketartozás 16 százalékkal csökken az elszámolás nyomán.
Ez a jegybank által felvázolt, átlagos hitel esetében 78 ezer forintról 56 ezer forintra csökkenő törlesztőrészletet jelent. A forintosításnak köszönhetően több féleképpen alakulhat a havi részletünk, viszont
Más lesz viszont azoknak a helyzete, akiknek a bankja kamatot csökkentett, mivel náluk a jelenlegi (alacsonyabb) kamatszinten fogják törleszteni kölcsönüket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Visszaemelkedhet a törlesztőrészlet?
Mivel referenciakamatozásúak lesznek a forintosított devizahitelek, ezért elsősorban a BUBOR emelkedése növelheti a törlesztőrészleteket, a jegybanki alapkamat növekedésén keresztül. Minél tovább tartja a rekord alacsony alapkamatot az MNB, annál tovább maradhatnak a jelenlegi szinten a törlesztőrészletek. Ha viszont egy százalékponttal nő a referenciakamat, akkor az átlagos hitel havi részlete három százalékkal növekedhet, sőt csupán három százalékpontos növekedés után már 10 ezer forinttal fizethetünk többet.
Mennyi lesz a kamatom később, mi emelheti a törlesztőmet?
A forintosítási törvény kimondja, hogy a devizahiteleket a három hónapos BUBOR-hoz kell kötni, vagyis a kamatot a bank először három hónap után növelheti, de csak akkor, ha a referencia kamatláb is növekedett véleményünk szerint. A fair bank törvény ezzel kapcsolatban így fogalmaz:
A BUBOR aktuális szintjét sok tényező befolyásolja, de leginkább a jegybanki kamatláb van rá hatással. Addig tehát, míg a történelmi alacsony szinten tartja a jegybank az alapkamatot (ami jelenleg 2,1 százalék), addig a törlesztőrészletek sem nőnek meg látványosan, igaz kisebb kilengések így is lehetnek benne.
Hogyan emelhet költségeket a bank?
A fair bank törvény szerint az új hiteleknél, így a forintosításkor nyújtott hiteleknél nem csak kamatperiódust, hanem kamatfelár-periódust is meg kell állapítani. Ennek köszönhetően a bankok csak a kamatfelár-periódus leteltével emelhetnek kamatfelárat. A devizahitelek esetében egyébként a periódus hossza három, négy és öt év lehet, ami attól függ, hogy mennyi a kölcsön hátralévő futamideje. Három éves hátralévő futamidő felett három éves, 9 év futamidő felett négy éves, 16 év futamidő felett pedig öt éves kamatfelár-periódusú lesz a hitel. Így a bank a kamatfelárat, a költségeit pedig csak az inflációnak megfelelő mértékben növelheti.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)