OTP-hitelesek: itt a nagy bejelentés

Pénzcentrum
2012. június 12. 15:12

Az OTP Bank friss statisztikái szerint folyamatosan emelkedik a gyűjtőszámlahitelre (azaz az árfolyamgátra) jelentkező ügyfelek száma. Az igénylések felgyorsítása érdekében az augusztusi határidőt megelőzően, már 2012. június 13-tól igényelhetik a konstrukciót a - nem közszférában dolgozó - szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek is. Az időpont módosítást követően az OTP Banknál már minden jogosult igénybe veheti a gyűjtőszámlahitel kedvezményeit.

Az OTP Bank fiókjaiban naponta több százan érdeklődnek az árfolyamgát konstrukció iránt, sőt a 2012. áprilisi indulás óta már több ezren kötöttek szerződést a bank ügyfelei közül. Az igénylések felfutása elsősorban annak tudható be, hogy az OTP Bank a Magyar Bankszövetség ajánlásainak megfelelően a jogszabályban meghatározott 2012. június 1-jei időpont helyett már 2012. május 2-től befogadta a nem közszférában dolgozó, lakáscélú ingatlanfedezetű hitellel rendelkező ügyfelei kérelmét.

Az OTP Bank a konstrukcióval kapcsolatban felmérést is készített az érintett, de a gyűjtőszámlahitelt eddig még nem igénylő ügyfelei körében. Ebből kiderült, hogy az ügyfelek egyik fele még kivár, illetve eddig nem volt ideje foglalkozni ezzel a kérdéssel. Másik részük viszont azért nem igényelte még az árfolyamgátat, mert a jogszabályban meghatározott időbeli korlátok miatt még nem volt jogosult a gyűjtőszámlahitel igénylésére. A megkérdezett ügyfelek 80%-a nyilatkozta azt, hogy a jövőben kívánja felkeresni bankját, hogy személyesen tájékozódjon az árfolyamgátról. Ezen ügyfelek 60%-a tervezi is, hogy ezt a konstrukciót választja.

Épp ezért, az ügyfelek igényeire reagálva az OTP Bank már 2012. június 13-tól befogadja valamennyi, az árfolyamgátra jelentkező ügyfele kérelmét. Ezen időpontot követően tehát már a nem közszférában dolgozó, szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek is kérhetik a konstrukciót.

Az OTP Bank Magyarország legnagyobb hitelintézete, ezért felelőssége tudatában mindent megtesz a minél gördülékenyebb ügyfélkiszolgálás érdekében. Az ügyfeleknek érdemes előzetesen tájékozódniuk a bank honlapján, illetve érdeklődni a telefonos ügyfélszolgálaton, ahol időpontfoglalásra is lehetőség nyílik. Kérésre az OTP Bank a szükséges nyomtatványokat el is postázza ügyfeleinek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amennyiben szélsőséges mértékben megnövekedne az ügyfélforgalom a fiókokban, úgy az OTP Bank visszaáll a jogszabályi határidőknek megfelelő ügyfélkiszolgálásra, azaz a szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező, nem közszférás ügyfelek kérelmét csak 2012. szeptember 1-jétől fogadja be.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 28. 13:58
Az arany évezredek óta tartja magát, mint a pénzügyek egyik királya és az elmúlt évtizedekben egyért...
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 28. 16:11