Egyre többen teszik zálogba értékeiket, hogy így szerezzenek pénzt a végtörlesztéshez. Úgy tűnik, a magyar hírességeknek is megvan a kedvenc zálogházuk.
Sztároknak segít a legnagyobb titokban Klapka György zálogháza. "Van olyan eladó is, sajnos a nyugdíjas művészkörökből egyre több, aki a személyes diszkréciómban bízva fordul hozzám végső kétségbeesésében" - nyilatkozta a Blikknek Klapka, aki nem egy sztárt mentett meg csődtől.
"Sok nyugdíjas kollégám, színész, énekes, táncos nem tudja fizetni már a rezsijét sem. Eleinte a családi porcelánokat, étkészletet hozták be, majd az örökölt bútoraikat, faliórát, de már az ékszereiknél tartanak. Nemrég egyik énekesnőnk hozta be elhunyt édesapja fedeles antik aranyóráját, sírva vált meg az emléktől, de kénytelen volt, mert a végtörlesztést választották, hogy megmentsék otthonukat. Mindenüket el kellett adni - magyarázta az üzletember, aki már öt évvel ezelőtt megmondta, hogy akinek pénze van, az aranyba fektesse."
A vállalkozó szerint vannak olyanok is, akik befektetési céllal fordultak hozzá az elmúlt időszakban. Mint elmondta, a legdivatosabb befektetés az aranytábla, de vannak, akik karácsonyra üzleti okból szívesen vesznek súlyos arany ékszert szeretteiknek.
Aranyat érő ajándék: ez biztosan tartja az értékét - KATTINTS!
Végtörlesztés vagy árfolyamrögzítés, melyik a jobb?
A tartozás tetemes részének elengedését jelentő végtörlesztésnél kedvezőbb ajánlatot még elképzelni is nehéz. Ennek ellenére az új árfolyamrögzítés az lehet. A forinthitelek költségeinek emelkedésével egyre több devizahitelesnek éri meg kivárni az új mentőcsomagot. Már most is találni olyan devizakölcsönt, melyet jobb nem végtörleszteni. Forintosítás vagy árfolyamrögzítés, erre a kérdésre kerestük a választ cikkünkben: KATTINTS!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







