A telefonszámla akkora baj, mint az elmaradt törlesztőrészlet

Pénzcentrum
2011. szeptember 8. 09:02

A követeléskezelők tapasztalatai szerint egyre többen vannak olyanok, akiknél rendszeres jövedelem híján a követelés érvényesítésére csak a jogi út marad. Az is előfordul, hogy egy százezer forintos közüzemi vagy a telefonszámlán levő tartozás végül lakásárverezéshez vezet - írja a Napi Gazdaság.

Az idén érzékelhetően megugrott a behajtóknak eladott követelések száma − nyilatkozta a lapnak Thummerer Péter, a Magyar Követeléskezelő és Információs Szolgáltatók Szövetségének (Makisz) elnöke. A magánszemélyek tartozásai között az eladott banki követelések száma a tavalyi évhez képest közel megkétszereződött, míg közüzemi hátralékoknál tíz, a telefonnal kapcsolatos ügyeknél pedig 42 százalékos volt a növekedés.

Thummerer utóbbinál nem zárja ki, hogy a 2011-es számok is hasonlót mutassanak, a közüzemi tartozásoknál viszont legalább még 20 százalékos emelkedést tart valószínűnek. Nemrégiben több tízezres állományok kerültek át a behajtókhoz.


Nemegyszer fordul elő, hogy egy százezer forintos közüzemi vagy a telefonszámlán levő tartozás végül lakásárverezéshez vezet. Amennyiben ugyanis a behajtó cég megkeresése eredménytelenül zárul, akkor az ügy a végrehajtóhoz kerül, lefoglalható ingóság híján pedig az ingatlan kerülhet árverésre.

Tárgyalási készség esetén ugyanakkor a behajtó cégek is lehetővé tesznek részletfizetést, sőt még fizetési moratóriumot is el lehet náluk érni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42