Mentőöv devizahiteleseknek: kitolják a kilakoltatási moratóriumot

MTI
2011. március 10. 08:32

A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását kezdeményezik kormánypárti képviselők. Ennek értelmében a bedőlt hitelük miatt kilakoltatás előtt állók esetében nem rögzítene végső kilakoltatási időpontot az a törvényjavaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be szerdán az Országgyűlésnek.

Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban a fideszes és kereszténydemokrata politikusok kifejtették: arra vonatkozhat a moratórium meghosszabbítása, aki megfelel a vonatkozó törvényben foglalt feltételeknek, azaz természetes személy, lakóingatlant kell elhagynia és nem jogosult más beköltözhető ingatlan használatára, s a végrehajtást kérő lakhatását sem lehetetleníti el a lakásban maradásával. A feltételek között szerepel még, hogy ne legyen önkényes lakásfoglaló, vagy rendbírsággal sújtott személy. Rögzítették, hogy az érintett olyan személy, akit nem ítélt el a bíróság hitelezéssel kapcsolatos visszaélés miatt, és aki lakáshitel-tartozásból eredő követelés (akár pénzkövetelés, akár kifejezetten ingatlan kiürítésre vonatkozó kötelezettség) végrehajtása miatt áll eljárás alatt.

A kormánypárti politikusok felidézik, hogy a bírósági végrehajtásról szóló, 2010. évi törvény elfogadásával a törvényalkotó speciális feltételekkel állapított meg kilakoltatási moratóriumot a 2010. augusztus 11-e és 2011. április 15-e közötti időszakra. Ennek célja az volt, hogy - néhány kivétellel - a ténylegesen kilakoltatással fenyegetett valamennyi olyan adós, kötelezett, akik lakhatásukról nem tudnak gondoskodni, ideiglenes haladékot kapjon a lakásuk kiürítésére.

A széleskörű védelem indoka a pénzügyi-gazdasági válság okozta nagyfokú eladósodottság volt, valamint, hogy a tömeges kilakoltatások okozta helyzet az állam által fenntartott szociális intézmények működését se lehetetlenítse el.

Tekintettel arra, hogy a moratórium egy hangsúlyozottan ideiglenes, válságkezelő jogintézmény, s a szabályozásnak fokozatosan vissza kell térnie a követelés-érvényesítés általános rendjéhez, a moratórium időszaka alatt szükségessé vált azon adóscsoportok meghatározása, amelyeket az állam a hiteltartozások felhalmozódása okán kíván új életkezdésük érdekében különböző célzott programokkal segíteni - magyarázták, kiemelve: e körbe az úgynevezett "bedőlt hitelek" adósai is beletartoznak, köztük azok is, akikkel szemben végrehajtást kezdeményeztek és a végrehajtási eljárásban a következő eljárási cselekmény a rendőrség közreműködésével történő kilakoltatásuk lenne.

Annak érdekében, hogy időlegesen ne kerüljön sor az érintettek kilakoltatására, a törvényjavaslat rájuk kiterjedően meghosszabbítja a kilakoltatási moratóriumot oly módon, hogy annak végső időpontját nem jelöli meg; a törvényalkotó feladata lesz ezért - a szükséges feltételek fennállása esetén - a moratórium megszüntetéséről gondoskodnia.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Rögzítenék, hogy a törvény rendelkezéseit azokban a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell, melyekben a kilakoltatás foganatosítására még nem került sor.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 18. 16:07
Agrárszektor  |  2026. október 18. 15:03