18 °C Budapest

Indul a PSZÁF mega-vizsgálata

2010. augusztus 2. 15:32

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. július 30-tól fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított a pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél.

A vizsgálatba bevont bankoknál, banki fióktelepeknél, szövetkezeti hitelintézeteknél, pénzügyi vállalkozásoknál, biztosítótársaságoknál, befektetési vállalkozásoknál és alapkezelőknél a Felügyelet azt ellenőrzi fokozottan, hogy az intézmények lakossági ügyfeleiknek az általuk előre meghirdetett kondíciók és árak szerint nyújtják-e szolgáltatásaikat, s hogy az árak feltüntetése és felszámítása megfelel-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásainak.

Az ellenőrzés a 2010. június 30. - december 31. közötti időszakot öleli fel. Az intézményeknél várható további helyszíni vizsgálatok elindítását befolyásolhatja az is, hogy a Felügyelet panaszkezelési és ügyfélszolgálati területeire érkeznek-e és ha igen, milyen ügyfélpanaszok fogalmazódnak meg egy-egy intézménnyel szemben, annak díjai, költségei, kamatai kiszabásával, megemelésével, bevezetésével kapcsolatban.

A Felügyelet azt is áttekinti, hogy e periódus alatt az érintett pénzügyi szervezetek milyen módon és mértékben hajtanak végre változtatásokat az általuk kínált termékek és szolgáltatások árában. A tendenciákról, a vizsgálat során szerzett tapasztalatokról a Felügyelet folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

A témavizsgálat az érintett intézmények valamennyi tipikus, a lakosság számára kínált konstrukciójára kiterjed. Így górcső alá veszi a bankok, szövetkezeti hitelintézetek folyószámláit, bankkártyáit, betét- és hiteltermékeit, a pénzügyi vállalkozások hitelkonstrukcióit, a biztosítók élet- és nem-életbiztosítási kötvényeit, a befektetési alapkezelők és szolgáltatók esetében az értékpapírok adásvételéhez, tartós befektetési számla vezetéséhez, és további termékeihez kapcsolódó szolgáltatásokat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?