A munkanélküliek számának drasztikus emelkedése, és a lakosság egyre nehezebb anyagi körülményei miatt a Moody's és a Fitch is módosított korábbi prognózisán a hitelkártyaadósok bedőlési arányát illetően. Előbbi szerint 2010 első felében akár a tartozások 12 százaléka is behajthatatlannak minősül majd.
A szakértők már tavaly ősszel felhívták a figyelmet, hogy a jelzáloghitelek után a hitelkártya lehet a következő termék, ami jelentős veszteségeket generál a bankok és kártyakibocsátók számára, több milliárd dollárnyi bedőlt hitel formájában.
Nem csoda, hogy azóta az Egyesült Államokban már egy törvény is születőben van, amely megvédené a lakosságot a hitelkártya-használat csapdáitól, és korlátozná a hitelkártya-cégek egyoldalú módosításait, így a kártyadíjak, illetve a tartozások utáni kamatok emelését.
A Moody's ennek ellenére borúsan látja a jövőt, és a korábbi 10,5 százalék helyett immár 12 százalékosra saccolja a 2010 első felében bedőlő hitelek arányát. Márciusban rekord szintet, 9,5 százalékot ért el ez az arány, ami 50 bázispontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest.
Szintén a nagyobb arányú hitelbedőlésre enged következtetni az is, hogy egyre többen törlesztik késedelmesen hitelkártya-tartozásaikat, márciusban 6,4 százalékos volt az arányuk, annak ellenére, hogy ebben az időszakban jellemzően jóval alacsonyabb szokott lenni, köszönhetően az adó-visszatérítéseknek, amit általában adósságtörlesztésre fordítanak.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







