Aki eddig azt hitte volna, hogy a hitelválság modern kori jelenség, most meggyőződhet az ellenkezőjéről, egy oxfordi történelemprofesszor ugyanis Cicero idején is felfedezett egyet.
Philip Kay történész Cicero i.e. 66-ban tartott beszédéből, illetve annak írásos emlékeiből vonta le azt a következtetést, hogy bizony már krisztus előtt is megélt az emberiség maihoz hasonló pénzügyi válságot - írja a brit Guardian.
Az akkori hitelválságot az robbantotta ki, hogy i.e. 88-ban VI. Mithridates, Pontus uralkodója leigázott egy római provinciát Ázsiában, a mai Törökország nyugati részén, ami rengeteg római pénzt emésztett fel. Hasonló esetet elkerülendő kérte Cicero Pompejust, hogy szálljon harcba a terjeszkedő Mithridates ellen.
Cicero arra is felhívta a figyelmet, hogy a két ország fizetőeszköze, illetve pénzügyi rendszere nem független egymástól, és az ázsiai veszteségek szükség szerűen Rómát is érintik majd. Kay szerint ha az ázsiai pénz helyébe az amerikai subprime hiteleket, a római helyébe pedig a brit bankrendszert képzeljük, akár ma is elhangozhatott volna Cicero intő szava.
Róma hihetetlen fellendülését ugyanis jórészt a beáramló aranyból finanszírozta, ami persze pénz-túlkínálathoz, és a Cicero által emlegetett hitelválsághoz vezetett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mivel a következő 20 évről kevés írásos emlék maradt, azt sajnos Kay sem tudja, hogy miként másztak ki a krízisből a rómaiak. .
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







