A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a mai napon számos intézmény és szervezet írta alá - többek között az OECD - azt a szándéknyilatkozatot, amelynek célja a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia kidolgozása. A jegybank ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló programok kidolgozására és megvalósítására a Magyar Bankszövetséggel és a Diákhitel Központ ZRt-vel közösen létrehozta a Tudatos Pénzügyekért Alapítványt.
A Magyar Nemzeti Bank fontos feladatának tartja, hogy törvényben rögzített alapfeladatainak támogatásaként aktívan részt vegyen a pénzügyi kultúra fejlesztésében. A jegybank ma nemzetközi konferenciát rendezett, amelynek fókuszában a pénzügyi tudatosság növelése, a pénzügyi kultúra fejlesztése állt. Az eseményt megnyitó Simor András elmondta: "a pénzügyekben való jártasság mind egyéni, mind össztársadalmi szinten kiemelt fontosságú, a pénzügyi kultúra és a pénzügyi tudatosság fejlesztése pedig aktuális és fontos kérdés, melyben számos hazai intézmény és szervezet érdekelt". A jegybankelnök hozzátette: "egy adott ország pénzügyi kultúrájának szintje hatással van gazdasági egyensúlyi és fenntarthatósági kérdésekre: az általános pénzügyi kultúra hiánya vagy megléte befolyásolja a piaci versenyt, az erőforrások hatékony elosztását, és ezen keresztül végső soron a kiegyensúlyozott gazdasági növekedést is".
A pénzügyi kultúra fejlesztése világszerte egyre nagyobb hangsúlyt kap. Az érintett nemzetközi szervezetek felismerték: hosszútávon növeli a társadalmi jólétet, ha a tájékozott fogyasztók körültekintően, a várható előnyök és kockázatok ismeretében döntenek egyéni pénzügyeikről.
A konferencián részt vett Angel Gurría, az OECD főtitkára is, aki elmondta, a nemzetközi szervezet kiemelten fontosnak tartja a pénzügyi jártasság fejlesztését, és azt, hogy az egyes országok megismerhessék egymás sikeres kezdeményezéseit. A főtitkár hozzátette, az OECD arra kéri a kormányokat, hogy tegyenek lépéseket a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia kialakítása és az e célt szolgáló programok megvalósítása érdekében.
A mai konferencián sor került egy szándéknyilatkozat aláírására is, melyben a csatlakozó hazai szervezetek mellett az OECD is kifejezte elkötelezettségét a magyar lakosság pénzügyi jártasságának fejlesztése iránt. Az aláírók egyetértettek abban, hogy a széles lakossági rétegek pénzügyi ismereteinek bővítése olyan hosszú távú feladat, amelyben eredmények csak jól megalapozott stratégai célok alapján és megfelelően kidolgozott, harmonizált programok hatékony megvalósítása révén érhetők el. Éppen ezért a programok összehangolt és hatékony kidolgozása és végrehajtása érdekében az érintett szervezetek támogatják a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia közös kialakítását.
A pénzügyi tudatosság növelése, a pénzügyi kultúra fejlesztése nem egyszerűen szétszórt felvilágosító kampányokról és ismeretátadásról szól. Kimutatható és tartós eredmények csak akkor érhetők el, ha a szemléletváltozás az érintettek minél szélesebb körében megtörténik. Ennek érdekében az MNB 2008. elején kezdeményezte egy alapítvány létrehozását, melynek kifejezett célja, hogy a nemzetközi ajánlásokkal összhangban elősegítse az érdekeltek közötti párbeszédet. A létrejött Tudatos Pénzügyekért Alapítvány együttműködési lehetőséget kíván teremteni, és aktívan részt vállal a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló társadalmi jelentőségű programok kidolgozásában, továbbá kezdeményezi és támogatja a pénzügyi jártasság fejlesztését célzó hosszú távú, nemzeti szintű, kormányzati stratégia létrejöttét.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az MNB, a Bankszövetség és a Diákhitel Központ - mint alapítók - mellett a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány stratégiai támogatói között a GVH, PSZÁF és a Budapesti Értéktőzsde is jelen van. Az alapítvány, amelynek elnöke dr. Várhegyi Éva, a napokban kezdi meg működését.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







