Megelégelték a britek, hogy a fél világ a jóléti rendszerükön élősködik, a kifakadás azonban egyúttal azzal is járt, hogy megosztották a jelenleg még működő receptet azokkal is, akik eddig esetleg nem voltak elég tájékozottak a visszaéléshez. Lássuk, hogyan kell ezt csinálni!
A célkeresztben természetesen a bevándorlók, elsősorban a szovjet utódállamok polgárai és a kelet-európaiak állnak. Ezen bevándorlók évente 33 millió fontot (nagyságrendileg 10 milliárd forintot) kapnak gyermekeik után támogatásként, annak ellenére is, hogy ezek a gyerekek lehet, hogy soha nem voltak a szigetország területén. A britek ki vannak akadva, hogy az EU jogszabályainak értelmében a náluk dolgozó bevándorlók jelentős összegeket kereshetnek a jóléti rendszerükkel.
A szigetországi lapok a lengyelekre hegyezik ki a történetet, számításaik szerint ugyanis 36 000 lengyel gyerek kap brit állami támogatást. Tavaly ilyenkor még csak 14 000 kelet-európai bevándorló élt ezen támogatási lehetőséggel, mostanra azonban 24 000-re ugrott ez a szám. A támogatás összege az elmúlt 9 hónapban 72%-kal emelkedett.
Egy háromgyermekes lengyel apuka hetente csaknem 45 fontot (mintegy 14 ezer forintot) igényelhet gyerekei után.
A briteket igen érzékenyen érinti ez a probléma, amikor miniszterelnökük mindent megígért a hazai gyermekszegénység kezelésével kapcsolatban, miközben az állam pénze olyan gyermekeket támogat, akik egyetlen percet sem töltöttek még életükben Nagy-Britanniában.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







