Mariann számára a kertészkedés nem egyszerű hobbi, hanem lelki feltöltődés, a természet iránti szeretete pedig már gyerekkora óta meghatározó. Kukkantsunk hát be hozzá!
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki az elmúlt év májusában egy vadászaton kibiztosítás közben a szabálytalanul kézben tartott vadászpuskából egy lövést adott le, és ezzel egy ember halálát okozta. Most vádat emeltek az elkövető ellen.
A fegyvertartási és vadászengedéllyel rendelkező vádlottat ismerőse hívta meg Újfehértóra azért, hogy őzbakra vadásszanak, illetve kipróbálja az ismerőse golyós vadászpuskáját, ugyanis a vádlott is szeretett volna egy ilyet vásárolni. Az ilyen típusú vadászpuska hatótávolsága kb. 6000 méter – írja a szon.hu.
2020. május 15-én Újfehértó határába ment a vádlott és ismerőse gépkocsival, és velük volt a helyi vadásztársaság egyik tagja is. Az álló gépkocsiból két lövést is leadott őzbakra a vádlott, de egyik lövés sem talált. Ezt követően a puska kibiztosítását végezte a vádlott, de annak csövét felfelé, Újfehértó lakott területének irányába tartotta, és ezen tevékenysége közben egy vétlen lövést adott le a puskával.
A sértett 2161 méter távolságra, újfehértói családi háza udvarán tartózkodott, amikor a vádlott által kilőtt, időközben lelassult és stabilitását vesztett lövedék eltalálta. A lövedék behatolt a sértett testébe, több létfontosságú szervet roncsolt, melynek következtében a sértett kórházba szállítása után elhunyt. A sérülések olyan fokúak voltak, hogy a sértett életét az idejekorán érkezett szakszerű orvosi ellátással sem lehetett volna megmenteni.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a szabályt, hogy a vadászlőfegyvert mindig úgy kell kezelni, hogy az még véletlen elsülés esetén se okozhasson személyi sérülést, vagy anyagi kárt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre és pénzbüntetésre ítélje el a vádlottat. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







