Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6 040 gyermek született, és 8 863 fő halt meg.
![Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/05/1716450179-95GHxxyuG_lg.jpg)
A kormány áttekintette a háborús helyzetet, amely szerintük Ukrajna számára kedvezőtlenül alakul, és a sorozás a kárpátaljai kisebbséget is érintheti. Az Európai Unió Bíróságán több magyar eljárás is folyamatban van. Ezek közül a menekültügyi rendszer miatt hozott korábbi ítélet végrehajtásával kapcsolatban újabb elmarasztaló döntés és pénzbírság várható – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Jönnek a feldolgozóipari támogatások
Két darab 200 milliárd forintos támogatási pályázat is elindul a közeli jövőben a feldolgozóipar támogatására, telephely és kapacitásfejlesztésre. Gulyás Gergely pedig a mai KSH adatairól elmondta, hogy szerinte jó esély van arra, hogy éves szinten 8-10 százalékos legyen a reálbérnövekedés.
Több állami ingatlant is értékesítenek
Mint arról Magyar Péter, a Tisza Párt politikusa bejelentést tett egy nem nyilvános kormányhatározat alapján, több ingatlant is értékesít majd az állam. Gulyás Gergely ismertette, hogy ezeket nyilvánosan, az állami árverési portálon keresztül valósítják majd meg, így ott látható lesz, milyen ingatlanokról van szó.
Csökken a diákhitelek kamata?
Mivel a jegybanki alapkamat mértéke határozza meg a diákhitelek kamatát, így várhatóan június elején majd ezek is csökkenhetnek – mondta Gulyás Gergely, aki későbbre ígért pontos tájékoztatást, hogy erről mikor jelenik meg a kormányhatározat.
Kínai kapcsolatok
Nem tartják helyesnek az unió vámok kivetését Kínával szemben. Ezt annak tulajdonította Gulyás Gergely, hogy egy ilyen lépéssel az európai autógyártók kiszorulnának az 1 milliárd fős kínai piacról, míg fordítva csak egy 400-450 milliós piacot veszítenének el az ázsiai ország gyártói. A kormány szerinte a szabadkereskedelem fokozása mellett áll ki.
A múlt héten Mitch McConnell republikánus szenátor élesen bírálta Magyarországot Hszi Csin-ping látogatása, valamint az egyre szorosabb kínai kapcsolatok miatt. Azonban Gulyás Gergely szerint Donald Trump elnöksége esetén a kínai–magyar viszony nem hatna ki a magyar–amerikai kapcsolatokra.
A gödi akkumulátorgyárnak meg kell felelnie a jogszabályoknak
Szerdán este ülő tüntetést tartottak a gödi Samsung-gyár bejárata előtt. A tüntetők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a gyár továbbra is üzemel, annak ellenére, hogy a bíróság ideiglenesen felfüggesztette az egységes környezethasználati engedélyét. A Pest Vármegyei Kormányhivatal ugyanakkor közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy a bíróság nem a gyár bezárását, hanem egyes tevékenységek korlátozását írja elő, amit jelenleg a kormányhivatal vizsgál.
A német gazdaság kihat a magyarra is
A német gazdaság problémái meghatározzák a magyar növekedési pályát is, mert jelenleg a legfontosabb kereskedelmi partnerünk- hangzott el a kormány képviselőjétől. Azonban a kabinet célja, hogy minél jobban leváljon a magyar a német konjunktúráról- tette hozzá Gulyás Gergely.
Jogállamisági viták
Gulyás Gergely szerint az Európai Bizottsággal nem haladtak a jogállamisági tárgyú tárgyalások az elmúlt időszakban. A hetes cikk szerinti eljárást komolytalannak tartja a miniszter, aki szerint az egész procedúra súlytalan, mert az Európai Parlament indította.
Magyarország nem csatlakozik a Palesztin Államot elismerő országok közé
A kabinet szerint egy ilyen lépés csak eszkalálná a döntést, a tárgyalásokat sem segíti, így nem értenek egyet a palesztin állam elismerésével.
Napelemes pályázatok kifizetésé
Gulyás Gergely szerint az előző pályázatok lassú kifizetései nem befolyásolják a most indított Napenergia Plusz programot, amelyben már 50 milliárdnál jár a megítélt támogatási összeg.
A verőcei tragédia vizsgálatára várnak
A kormány egyelőre megvárja a hétvégi verőcei hajóbaleset körülményeinek vizsgálatát. Egyelőre nem látják úgy, hogy szükséges lenne a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok módosítására, de ha a vizsgálat más következtetésre jut, a kabinet megteszi a szükséges lépéseket – jelentette ki a kancelláriaminiszter.
Sulyok-ügy
Szerdán a Demokratikus Koalíció azzal gyanúsította meg Sulyok Tamást, hogy a 2000-es években az akkor még ügyvédként dolgozó államfő zsebszerződéseket készített, hogy külföldiek tiltott magyarországi földszerzését segítse. Gulyás Gergely a kérdésekre a köztársasági elnök ellen felhozott zsebszerződési ügyre reagálva azt mondta, hogy a haszonbérleti és kölcsönszerződések kidolgozása jogilag támadhatatlan, a DK által bemutatott németnyelvű zsebszerződésnél nincs bizonyítva, hogy ahhoz köze lett volna Sulyok Tamásnak.
Uniós elnökségre készülés
Egy féléves EU-elnökség az unió alapvető irányultságát nem tudja kimozdítani, de ezzel meg kell próbálkozni. Bóka János közölte, hogy a magyar kormány semleges, tisztességes közvetítő kíván lenni – jelentette ki Gulyás Gergely.
EU tag lesz Ukrajna?
Mivel egyhangú döntésről van szó, nem befolyásolja, hogy melyik ország adja az EU-elnökségét – mondta Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a magyar kormány megvétózza-e az Ukrajna EU-csatlakozásról szóló szerződés aláírását még a július 1-i magyar EU-s átvétel előtt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fico-merénylet
A szlovákiai miniszterelnök elleni merénylet kapcsán Gulyás Gergely szerint fontos levonni azt a következtetést, hogy a szólásszabadságnak is vannak határai, és a gyűlöletkeltés elfogadhatatlan. A kommentek világában teljesen általánossá vált a gyűlöletkeltés, amit minden híroldalnak kezelnie kell, és nem szabad teret adni neki.
Hackertámadás
Gulyás Gergely szerint téves azt állítani, hogy a külügy informatikai rendszerei kompromittálódtak; valójában csak hackertámadások érték a rendszert. Arra a kérdésre, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és szakértők szerint is helyreállíthatatlanul károsodott a rendszer, a miniszter elmondta, hogy ezek az állítások nem igazak, és nem kerültek ki minősített vagy bizalmas adatok az orosz titkosszolgálatok támadása miatt.
„Hackertámadások vannak és lesznek, erről minden ország csak akkor számol be, ha relevanciája van” – jelentette ki Gulyás Gergely.
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány tett-e diplomáciai lépéseket Oroszországgal szemben az ügy miatt, a miniszter azt válaszolta, hogy nem tud ilyenről. Megjegyezte, hogy számos ország támadja a kormányzati rendszereket világszerte.
Magyar beruházások
Vitályos Eszter kormányszóvivő felsorolta a megvalósult projekteket. Elsőként említette a Mol poliolüzemének múlt heti átadóját, majd a bölcsődefejlesztéseket, amelyekre közel 7 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány.
Mintegy 2,7 milliárd forintot fordítottak közútfejlesztésekre, amelyeket most adtak át, míg kulturális projektekre 21 milliárd forintot költöttek hat különböző projekt keretében, beleértve a mélykúti szabadidős központot és a Nyíregyházi Állatkert jégvilágot bemutató kifutóját.
Emellett tájékoztatott arról is, hogy a Digitális Állampolgárság bevezetése is halad, és ehhez már egy közérthető tájékoztató anyagot is közzétettek.
Magyar perek az EUB-nál
Az Európai Unió Bíróságon több magyar érintettségű ügyet is tárgyalnak: például a menekültrendszer miatt hozott ítélet végrehajtását is vizsgálják, amelynél napi 6 millió forintos bírság kiszabására számít a kabinet – ismertette Gulyás Gergely.
A miniszter úgy látja, hogy az Európai Bizottság által indított perben az EP-választások előtt négy nappal hozzák meg – a szerinte borítékolhatóan – elmarasztaló ítéletet a magyar kormánnyal szemben.
Lesz sorkatonaság hazánkban?
A kormány nem támogatja Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetőjének azt a kijelentését, hogy Európában újra tárgyalni kellene a sorkatonaság visszavezetéséről. Azzal sem értenek egyet, hogy a NATO pénzügyi, vagy katonai támogatást nyújtson Ukrajnának.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)