Ausztrália első ismert emberi madárinfluenza esetét egy Indiából hazatérő gyermeknél azonosították.
A WHO szerint magas lehet H5N1 madárinfluenza vírus koncentrációja a fertőzött állatok nyers tejében, ami új kihívásokat jelent. Ugyan az emberi megbetegedések többsége enyhe volt, jelenleg nincs bizonyíték a vírus az ember közötti terjedésre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi közleménye szerint a H5N1 madárinfluenza vírus nagy koncentrációban fordul elő fertőzött állatok nyers tejében. Azt azonban még vizsgálják, hogy a vírus mennyi ideig képes életben maradni ebben a környezetben.
Az A(H5N1) madárinfluenza első megjelenése 1996-ra tehető, de 2020 óta jelentős mértékben megnőtt a madarak közötti terjdése, ami ezzel párhuzamosan növelte a fertőzött emlősök számát is. Több tízmillió baromfi pusztult el a vírus következtében, de vadon élő madarak és különböző emlősök is érintettek lettek - írja a Barrons.
A fertőzés nemrégiben új fordulatot vett, amikor tehenek és kecskék is megfertőződtek, ami kifejezetten meglepte a szakértőket. Egy texasi tejgazdaság dolgozójának esete világított rá arra, hogy az emberek is veszélyben lehetnek - ez volt az első alkalom, hogy egy fertőzött tehén által ember betegedett meg madárinfluenzával az Egyesült Államokban.
A WHO globális influenza programjának vezetője, Wenqing Zhang szerint ezek az események új átviteli útvonalakat jeleznek a vírus terjedésében. Az Egyesült Államokban már több tehéncsorda is érintett, ami tovább növeli az aggodalmakat.
A texasi egészségügyi minisztérium hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi tejellátásra nézve nincs ok aggodalomra, mivel a beteg állatok tejét megsemmisítik és a pasztőrözés amúgy is elpusztítja a vírust.
A lakosságnak éppen ezért ajánlott kirárólag pasztőrözött tejtermékeket fogyasztaniuk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2003-tól kezdve 889 emberi megbetegedést regisztráltak világszerte ezzel a vírustörzzsel, amelyből 463 járthalálesettel. Európában és az Egyesült Államokban az utóbbi időszakban feljegyzett emberi esetek enyhék voltak.
Jelenleg nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az A(H5N1) vírus emberről emberre is terjedne. A tehenekben és egy texasi esetben talált vírustörzsek nem mutattak emlősökkel szemben fokozott alkalmazkodást.
Zhang kiemelte, hogy világjárvány esetén közel 20 influenza elleni vakcina használható fel rövid időn belül.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Vegyes fogadtatásra talált az európai államok palesztin állam melletti kiállása
- Ennyi kocsit vesznek most az oroszok
- Kiszabadult a koronavírus „hajnaláról” tudósító vlogger
- Ukrajna mégiscsak ott lesz Párizsban
- Sínre tette a francia kocsit – videó
- Megmenekülhet az enyészettől Esterházy Péter egykori otthona