13000 Hungarian Forint banknotes fallen on the ground

Jövőre durvulhat be igazán a drágulás Magyarországon: nagyot romlottak a kilátások

2022. december 8. 12:12

Tovább durvulhat az infláció Magyarországon az elemzők egybehangző véleménye szerint. A legrosszabb forgatókönyv akár 18 százalékos éves átlagos drágulás is lehet 2023-ra. A szakértők nem lepődnének meg, ha decemberben 26 százalékra ugrana az éves infláció.

Az infláció novemberben tovább emelkedett, ráadásul a vártnál is gyorsabb ütemben. Októberhez képest a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek, az éves infláció így 22,5 százalékra gyorsult az októberben közzétett 21,1 százalékról. A tényadat ismét magasabbnak bizonyult az előzetesen vártnál. A maginfláció is nőtt novemberben, elérve a 24 százalékot év/év alapon.

Ahogyan azt már az eddigi hónapokban megszokhattuk, novemberben is az élelmiszerárak jelentették az infláció fő motorját. Dacára a tojás és a burgonya árstopjának, a főcsoport árai további 3,6 százalékkal emelkedtek havi szinten, s az éves rátájuk elérte a 43,8 százalékot - írja kommentáljában Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője.

Továbbra sem látszik lassulás az élelmiszerdrágulás frontján: az aszálykárok, a szektor alacsony termelékenysége, az árstopok okozta veszteségek más termékeken való kompenzálása, valamint a magas import és a gyenge forint a legfontosabb magyarázó tényezői a kiemelkedő élelmiszerdrágulásnak Magyarországon. Fordulatot itt valószínűleg a kereslet fékeződése hoz majd, aminek első jeleit már az októberi kiskereskedelmi forgalmi statisztikában is láthattuk

- mondta a szakember. Bér az élelmiszereknél kisebb mértékben, az egyéb fogyasztási főcsoportok árai is tovább nőttek - még mindig meglehetősen széles körű árnyomást jelezve a gazdaságban. A ruházati cikkek árai 1,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek ára 0,8 százalékkal emelkedtek havi szinten, ami leginkább a volatilis és gyenge forint kedvezőtlen hatását tükrözi. Kifejezetten negatív emellett, hogy a szolgáltatások árnövekedése novemberben 0,9 százalékra gyorsult hó/hó alapon.

Az igazi durvulás csal most kezdődik?

A tényadatok magasabbak lettek a vártnál, a piac 22 százalékos emelkedésre számított éves szinten

- értékelte az adatokat Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. Havi szinten leginkább az élelmiszerek árának emelkedése húzta fel a mutatót, de továbbra is ütemesen drágulnak fogyasztási- és iparcikkek, valamint a piaci szolgáltatások is. A szakember hozzátette, maginfláció tovább gyorsult, novemberben 24 százalékos volt, továbbra is az erőteljes inflációs nyomásra utal.

Az MNB a december közepén megjelenő inflációs jelentésében az legújabb változások miatt emelni fogja a 2023-ra vonatkozó inflációs előrejelzését, amelyben várhatóan 15 százalék feletti éves átlagos inflációt jelezhet előre, szemben a szeptemberi prognózisban szereplő 11,5-14 százalék közötti sávval. Németh Dávid közölte:

Mi a jelenlegi kilátások alapján azt várjuk, hogy jövő februárban érheti el a csúcspontját az infláció, valamivel 26 százalék feletti szinten. 2023 nyarán csökkenhet a mutató 20 százalék alá, a jövő év végén kerülhet az egy számjegyű tartományba. Így a 2023-as éves átlagos infláció meghaladhatja a 18 százalékot.

A következő év nagy kérdése lesz, hogy a bázishatáson kívül a kereslet csökkenése milyen mértékben tudja fékezni az inflációt. Ugyanakkor az is kérdés, hogy a költségoldalon a jelenlegi kínálati sokkok mennyiben akadályozzák ezt a folyamatot. A költségek terén még az is bizonytalan, milyen mértékű béremelkedés lesz 2023-ban - értékelt a szakértő.

Jövőre az első negyedévben várhatóan tovább emelkedik az infláció, a mérték azonban bizonytalan; a „szokásos” év eleji átárazások szerepe meghatározó lesz, főleg annak fényében, hogy a belső kereslet is várhatóan fordul ekkorra. Az inflációs csúcsot az első negyedévben érhetjük el. A második negyedévben már csökkenésnek indulhat az áremelkedés üteme, a folyamat azonban meglehetősen lassú lesz várakozásunk szerint.

Az éves átlagos infláció 2023-ban könnyen elérheti, akár meg is haladhatja a 18%-ot

- értékelt.

Nincs megállás 26%-ig?

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője is arról beszélt, hogy a várakozásokat meghaladó mértékben, 22,5%-ra ugrott az infláció novemberben, elsősorban az élelmiszerárak emelkedésének további gyorsulása miatt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 24%-ra ugrott.

A vártnál jóval magasabb infláció, a forint érdemi gyengülése, a népegészségügyi termékadó és a dohánytermékek, alkoholos italok jövedéki adóemelése, számos, elsősorban élelmiszer termékpályán a nyersanyag és energiaöltségek meredek elszállása miatt továbbra is folytatódó átárazások, valamint a hatósági üzemanyagárak kivezetése miatt miatt az idei átlagos inflációs várakozásunkat kismértékben 14,6%-ra, azonban a jövő évit jelentősen, 17,5%-ra emeljük. A kedvezményes üzemanyagárak megszüntetése önmagában mintegy 2-2,3 százalékponttal emeli az inflációt, azonban a jövő év során az üzemanyagárak fokozatos mérséklődésével számolunk, egyrészt a gyenge globális kereslet, másrészt a forint várakozásunk szerinti mérsékelt erősödése miatt. A gázolajárak azonban magasak maradhatnak a szűkös európai kapacitások és az orosz gázolaj jövő év februártól való szankcionálása miatt

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- magyarázta. Az orosz-ukrán háború, az Oroszország elleni szankciók, és részben ennek következtében csökkenő orosz gázszállítások érdemben felülírták az inflációs – és gazdasági – kilátásokat, amelyeknek a hatásai továbbra sem becsülhetők meg teljeskörűen. A háború kitörése óta a gáz-, áram-, és olajárak elszálltak, amelyek már azelőtt is komoly nehézséget okozott a gazdasági élet szereplőinek. Noha az utóbbi hónapokban már mérséklődtek az energiaárak, a gazdasági szereplők jelentős része még az elmúlt hónapokban kialakult, szélsőségesen magas árakkal szembesül a lejáró szerződéseiket követően.

Az energiaárak alakulása azonban továbbra is kiszámíthatatlan, az elmúlt napokban újabb meredek emelkedést mutatnak. A mikro- és kisvállalatok kizárása az egyetemes szolgáltatásokból és a hatósági üzemanyagárak igénybevételéből, valamint a kata szigorítása szintén hozzájárulhatott a további áremelkedésekhez. Igen komoly hatásai látszanak a búzaárak és más alapvető terményárak (kukorica, napraforgó) a háború kitörését követő elszállásának, noha a nemzetközi árjegyzések az elmúlt időszakban érdemben süllyedtek, amit a FAO élelmiszer árindexének visszaesése is tükröz, ezt azonban a forint dollárral szemben meredek gyengülése, valamint a hazai rendkívüli aszály ellensúlyozza

- értékelt Suppan Gergely, aki szerint a háború kitörését követő első sokkhatás óta az utóbbi hónapokban lefelé korrigáltak az olaj-, nyersanyag-, és terményárak, ami némileg tompíthatja a várható sokkhatást.     

A többszörösére ugró gázárak és áramárak számos ágazatban, és szinte minden ipari folyamatban megjelennek, így a pékáruktól, a vendéglátástól az élelmiszertermeléshez szükséges műtrágyáig, a vegyiparig, fémfeldolgozásig, építőanyag gyártásig  jelentős mértékű drágulást okoz.

A következő hónapokban az átárazások várható folytatódása miatt kismértékben tovább emelkedik az infláció. Decemberben 26% közelébe emelkedhet az infláció, azonban a jövő év elejétől bázishatások miatt már az infláció eleinte fokozatos, majd az év közepétől meredek mérséklődésére számítunk

- fogalmazott.

A tartós fogyasztási cikkek árait jelentősen növelte a forint érdemi gyengülése, a nyersanyagárak elszállása, az alkatrészhiány, a szállítási költségek elszállása is, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolta. A faárak elszállása érezteti hatását a bútorárakban is. A széleskörű áremelkedést tükrözi, hogy időjárási tényezők, a klímaváltozás, a zöldátállás, valamint egyes geopolitikai feszültségek miatt még a gyapot és a cellulóz ára is elszállt, ami a ruházati és papírtermékek árát növeli. A lakbérek és más piaci szolgáltatások árnövekedése is gyorsult. Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása, míg a korlátozások feloldása után érdemben növekedtek, a közeljövőben pedig az energiaköltségek elszállása, az élelmiszerek drágulása, valamint a munkaerőhiány miatt erősödő bérverseny miatt várható további áremelkedés.

Az élősertés felvásárlási árak az elmúlt hónapokban meredeken, egyes beszámolók szerint 50-70%-kal ugrottak meg, ami már megjelent és a következő hónapokban is folytatódhat a feldolgozott húsok áraiban. A búzaárak tavaszi emelkedése és az energiaárak elszállása miatt a következő hónapokban folytatódhat a liszt nagykereskedelmi és a pékáruk árainak emelkedése, azonban a búzaárak közelmúltbeli visszaesése miatt tetőzhetnek az árak a termékpályákon. A takarmányárak és energiaköltségek emelkedése miatt az áremelkedés a tej- és tejtermékek, valamint a tojás esetében is folytatódhat, noha ez utóbbi termék árát szintén korlátozták.

A jövedéki adóemelés a dohánytermékek és szeszesitalok, a chipsadó (neta) emelése számos feldolgozott élelmiszer árát emelte. Az egyes szektorokban bevezetett extraprofit adó szintén egyre több szolgálattás árában jelenik meg, míg a kiskereskedelmi vállalkozások az egyes termékeket érintő árkorlátozások miatti veszteségeik áthárítására kényszerülnek

- mutatott rá.

Egy év alatt az élelmiszerek árai 43,8%-kal nőttek, ami érdemi gyorsulás a tavaly év eleji 3% körüli növekedéshez képest. Ezen belül a sertéshús árak novemberben 28,9%-kal nőttek. A baromfihús árak 54,4%-kal, a (fogyasztói kosárban) kisebb súlyú marhahús árak 47%-kal emelkedtek. A párizsi, kolbász árak 37,5%-kal nőttek, a szalámi, sonka árak pedig 34,2%-kal emelkedtek. Az árkorlátozások által érintett tejárak átlagosan 52,9%-kal emelkedtek, mivel a korlátozások által nem érintett tejárak meredeken emelkedtek (míg az érintett 2,8%-os UHT tej ára alig változott, jelentősen emelkedett az 1,5%-os és 2,8%-os ESL tej ára). Az étolaj ára 3,2%-kal, a liszté 8,7%-kal (ezen belül a búzafinomliszt ára alig változott, de ellenben a rétesliszt emelkedett), a cukoré 12,4%-kal emelkedett, az azóta bekövetkezett meredek drágulás miatt jóval magasabb lennének az árak. A sajtok ára 78,8%-kal, az egyéb tejtermékek 79%-kal, a vaj, vajkrémek árai 77,3%-kal emelkedtek. A tojás ára 102,9%-kal, a margariné 60,3%-kal, a sertészsíré 89,4% emelkedett.

Novemberben a kenyér 81,8%-kal, a péksütemények 54%-kal, a száraztészta  70,8%-kal, az édesipari lisztesáruk 69,1%-kal drágultak, míg a burgonya árai 45,5, gyümölcsök árai pedig 28,5%-kal emelkedtek. A munkahelyi étkezésé 29,5%-kal, az éttermi étkezésé 28,3%-kal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 13,8%-kal, ezen belül a dohányáruké 10,1%-kal, a szeszes italoké 19,4%-kal emelkedett.  A ruházkodási termékek árai 8%-kal nőttek. A tartós fogyasztási cikkek árai 14,4%-kal emelkedtek, ami már mérséklődést jelent, ezen belül az új személygépkocsi árak 24%-os emelkedtek – amit a jóval magasabb műszaki tartalom és a károsanyagkibocsátás költségeinek áthárítása is magyaráz –, ugyanakkor több termékkategóriában is magas maradt az áremelkedés mértéke, amit a faárak miatt dráguló bútorok (a szobabútorok 19,6%-kal, a konyhabútorok 19,8%-kal drágultak), vagy a réz- és acélárak miatt dráguló tartós háztartási cikkek is fokoznak.

Az autópiaci anomáliák miatt 11,3%-kal drágultak a használtautó árak is. A háztartási energiaárak 65,9%-kal nőttek, a vezetékes gáz 124,3%-os, az áram 28,3%-os, a palackos gáz 52,1%-os, a tűzifa 60,1%-os drágulása miatt, míg a távfűtés ára változatlan maradt. Az egyéb cikkek árai 11,3%-kal nőttek, ezen belül az üzemanyagárak az egy évvel ezelőtti magasabb bázis miatt 3,3%-kal csökkentek az üzemanyagárak plafonja miatt, de a kategórián belül a legtöbb termék áremelkedése gyorsult, leginkább a lakásjavító-, karbantartó cikkeké 30,5%-ra, valamint az állateledeleké 51,1%-ra.

Érdemben, 27-34%-kal drágultak a háztartási fogyóanyagok, vegyipari termékek, így a mosó és tisztítószerek,  a testápolási cikkek is. 9%-ra gyorsult a szolgáltatások árainak emelkedése, ezen belül 14%-ra gyorsult az üdülési szolgáltatások árnövekedési üteme. Az albérleti piac magára találása miatt 14,4%-ra gyorsult a lakbérek árainak növekedése. A lakásjavítás, karbantartás drágulása ugyanakkor továbbra is gyors, 23,9% volt, a taxi 27,8%, a háztartási szolgáltatásoké 23%, a járműjavításé 22,7%, a mozijegy 21,3%, a sport és múzeumi belépőké 20% volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem