1337 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 46 beteg
Az elmúlt napokban a háziorvosok többsége már oltotta a védőoltásra regisztrált legidősebbeket.
Az elmúlt napokban a háziorvosok többsége már oltotta a védőoltásra regisztrált legidősebbeket.
A vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták.
Nő a napi új megbetegedések száma a brit vírusmutáns miatt.
Kilép a pincéből az ágazat?
Kivételt tesznek a már forgalmazott vakcinák továbbfejlesztett változatainál.
A tesztek megtagadásáért kétezer fontig (815 ezer forintig) terjedő bírság róható ki.
Ezért is vannak a magyar idősek sokkal nagyobb veszélyben.
Az elhunytak száma 13 706 főre emelkedett.
Van, amelyiket a legidősebbeknek, és van, amelyiket krónikus betegségek esetén nem javasolják.
5-10 százalékkal kevésbé hatékony a vakcina a brit vírusmutánssal szemben.
Plasztikkártyát kapnak a beoltottak, gyógyultak.
Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg.
Erre oda kell figyelni, és oltani kell.
Lesz mind dolgozni.
700 millió forintba kerül egy kezelés.
1860 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.
A jó hatás szép lassan maga alá gyűri a rossz hatást.
A világjárvány okozta kihívások 2020-ban a vállalatok nagy részét rosszul érintették, hiszen legtöbbjüknek új megoldásokra volt szüksége, sokaknak pedig teljesen át kellett állniuk az online működésre. Az IT-szektoron belül is jelentős változások történtek, a vírus azonban sok szempontból kedvezően hatott erre a területre. A No Fluff Jobs állásportál legújabb felmérésében azt vizsgálta, miként változtak a hazai piac trendjei és tendenciái a koronavírus hatására 2020 januárja és decembere között.
Elővigyázatosság és a járványügyi kritériumokon alapuló intézkedések!
Hagyományos módon - írásbeli és szóbeli számonkéréssel - tervezik megtartani az idei érettségit, a vizsgák előtt álló diákok személyes konzultációkon vehetnek részt az iskolákban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt fél évben mintegy 140 ezer ember jogviszonya rendeződött.
Optimista előrejelzést közölt a jegybank.
Neked kell fizetni a tesztet.
Komplex kihívásokra komplex megoldások.