6 °C Budapest

Megtépázta a költségvetést a járvány: 540 milliárd forint volt az államháztartás első kéthavi hiánya

MTI
2021. március 8. 21:03

Az eddig meghozott intézkedések és a járványügyi kiadások következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett  központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját - közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).

Január-februárban a központi költségvetés 505,5 milliárd forintos,  a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 47,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,4 milliárd forintos többletet könyveltek el. Janárban még 198,8 milliárd forint többlettel zárt a központi alrendszer, eszerint 838,5 milliárd forint volt a februári deficit.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 254,6 milliárd forintot tett ki - jegyezte meg a minisztérium tájékoztatója. A PM közleménye hangsúlyozza: a járványügyi és gazdasági védekezés forrásait a költségvetés a tavalyi évben maradéktalanul biztosította, ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság 2020-ban az uniós átlag felett teljesített. Ahogyan a védekezéshez, úgy a vakcinák beszerzéséhez és a gazdaság újraindításához szükséges források is változatlanul rendelkezésre állnak a költségvetésben - szögezték le

A február végére kialakult egyenlegre jelentős hatással volt, hogy míg 2021 első két hónapjában 128,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor e két hónapban az uniós kiadások megközelítették a 481 milliárd forintot - közölték.

A február végéig felmerült kiadások közül kiemelték a közúti fejlesztésekre fordított 57,4 milliárd forintot, a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra kiutalt 50,7 milliárd forintot, a Modern városok program céljaira elköltött 42,0 milliárd forintot, a közlekedési ágazati programokra kifizetett 38,8 milliárd forint és az Egészséges Budapest programra   folyósított 28,7 milliárd forintot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emlékeztettek, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj első részletének kifizetésére is februárban került sor, és elindult az orvosok több évig tartó, átfogó béremelési programja is.

Jelezték, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a kormány meghosszabbította a bértámogatási rendszert minden bezárással érintett területre kiterjesztve.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Agrárszektor  |  2026. április 30. 06:02
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem