Egészség
Fontos megjegyezni: ez az egyetlen biztos módszer a kullancs terjesztette Lyme-kór ellen
2014 és 2018 között több, mint duplájára emelkedett a bejelentett Lyme-kór megbetegedések száma.
Itt a figyelmeztetés: ilyen tünetekkel nehogy közösségbe menj
Többen nem vették komolyan tüneteiket...
Megvan az első koronavírus-vakcina: ilyen hatással volt a tesztalanyokra
Mind a 38 önkéntes esetében eredményesnek bizonyult.
Ketyeg az óra: már csak pár hétig lehet igényelni ezt a támogatást
225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényeltek eddig.
Bár mindenből bespájzoltunk, ebből sokkal kevesebb fogyott a kijárási korlátozás alatt
8 százalékos volt a csökkenés.
Kezdhetünk aggódni: ez már a második hullám eleje lehet, teljesen más lesz, mint az első
Nem túl jók a kilátások.
Újabb magyaroknál mutatták ki a fertőzést: keddre nem hunyt el senki koronavírusban
Az aktív fertőzöttek száma 614 fő.
Aggasztó tendencia: a fertőzöttek viszonylag nagy aránya 40 év alatti itthon
A fiatalabbak betegséglefolyása jellemzően kedvezőbb, és bár az ő szervezetüket is megviseli a vírus, ritkábban van szükségük kórházi ellátásra.
Nem lassul a járvány: továbbra is napi ezer új fertőzött van a szomszédos Ukrajnában
Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 42 kapta el a vírust, közülük már 9260-an fertőződtek meg a járvány kitörése óta.
Elkezdődött: folyamatosan növekszik itthon a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
A szennyvízvizsgálatok által előre jelzett közösségi terjedés felgyorsulása megelőzhető a továbbra is érvényben lévő járványügyi megelőző szabályok betartásával.
Csak szigorú feltételekkel költözhetnek vissza a kollégisták: ezek a speciális szabályok
A márciusban a járványügyi intézkedések között az egyik első az volt, hogy azonnali hatállyal kiürítették a kollégiumokat.
Nem csoda, hogy emelkedik az esetszám: ezzel nem sokan számoltak
Bizonyos allergének ronthatnak a helyzeten.
3 újabb áldozata van itthon a koronavírus-járványnak, 35 új beazonosított fertőzött
6-an vannak lélegeztetőgépen.
Milliárdos biznisz a határ mellett: a korlátozások ezt a piacot is durván átírták
Nehéz helyzetbe kerültek a kereskedők.
43 új koronavírusos magyar beteg van: ezrek vannak hatósági karanténban
Újabb elhunyt nincs.
Megszületett a döntés: mentőövet dobtak a magyar fesztiválbiznisznek
Ez vajon elég lesz?
Cudar idő jön a nyugdíjasokra: ráfáznak, ha nem készülnek fel a legrosszabbra
Már fiatal korunkban tudatosan készülni kell arra, hogy minél jobb minőségű életet élhessünk időskorunkban.
Friss számok: 32 magyar kapta el az új koronavírust, több mint 500-an betegek
De nincs újabb elhunyt.
Már 100 ezerből is nagyot szakíthatsz: ezekre a papírokra esküszik a tőzsdeguru
Érdemes arra játszani, hogy a vakcina kifejlesztése után ismét visszaerősödnek a légitársaságok?
Megsokszorozódott a CT-vizsgálatok száma nyolc év alatt: ez áll a háttérben
2018-ban 131 vizsgálat jutott ezer lakosra.
Újra rákaptak a magyarok az utazásra: rengeteg pénzt tapsoltak el
Van, ami ugyanúgy pörög.
Rengeteg céget számolt fel a járvány: ezek az ágazatok buktak a legnagyobbat
Alig akadt olyan iparág, ahol nőtt volna a vállalkozások száma.
Csaknem 100 ezret kérnek ezen a klinikán a koronatesztért
A tesztek költségeiről az egészségügyi szolgáltatók saját hatáskörben dönthetnek.