A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az EECDC pénteken közzétett adatai szerint.
A hétvégén osztották ki az úgynevezett Varázspálca díjat, ahol azokat a pedagógusokat díjazzák, akik erejükön felül segítik a diabéteszben szenvedő tanítványaikat. A cukorbetegség pedig egyre súlyosabb: évről évre több gyerek szenved benne, a legtöbb iskola mégse segíti őket - számolt be az RTL.
Átadták a Varázspálca névre keresztelt díjakat, ahol több mint 100 pedagógust tüntettek ki, akik akkor is intézik a tanuló inzulinbeadását, amikor éppen szabadságon vannak. De volt olyan is, aki mikrót szerzett az osztályterembe, hogy meg tudják melegíteni az ételt a cukorbeteg diáknak akár óra közben is. Ugyanis a diabéteszes gyerekek esetében a vércukorszint mérésének, az inzulin beadásának és az étkezésnek is meghatározott ideje van.
Bár a törvény előírja, hogy minden iskolának fogadnia kell a cukorbeteg gyerekeket is, de a pedagógusokat nem lehet kötelezni erre a munkára, hiszen ez speciális tudást követel. Éppen ezért nehéz sokszor óvodát, iskolát találni, illetve egy olyan tanárt, aki önként magára vállalja ezt a felelősséget.
Ráadásul a diabéteszes gyerekek száma évről évre nő: az utóbbi 30 évben megháromszorozódott a számuk. A cukorbetegség ezen formáját egy autoimmunbetegség okozza – a közhiedelemmel ellentétben korántsem az egészségtelen életmód –, ami többnyire gyerekkorban jelentkezik.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







